2. Fejezet
Lassan felszállt a romboló hajtóművei által kavart szürke porköd, s az ártatlan emberek, vagy más lények most láthatták csak, hogy mi maradt otthonukból, már aki túlélte a hatalmas hajó landolását. Mindenki próbálta eltakarítani az otthonának a szétzúzott falát, hogy bejusson a ház belsejébe, és mentse, ami, vagy aki menthető. De sajnos nem sok minden maradt meg.
A bár belsejében a megmaradt sullust-i mozgolódni kezdett, s ahogy felállt, letisztogatta magát, majd elindult, hogy megkeresse Quil-t. Az utolsó parancs, amit főnökétől, Heinn-től kapott: ki kell őt szabadítania! Minél hamarabb.
Volt egy olyan gondolata, hogy otthagyja Heinn-t a birodalmiaknak, és egyedül megy az Erő után, de szüksége volt Heinn-ra, hiszen nem tudja csak úgy megtalálni, és kitanulni a használatát annak az erőnek: ahhoz kell egy társ! Igen ám, de hogy fogja kiszabadítani? Ekkor jutott eszébe a megoldás: majd Quil kiszabadítja! El is kezdett ásni a romok között, hogy megtalálja Quil-t, de előre látta, hogy nem lesz egyszerű, ezért kiment az utcára, és azt kiáltozta a kintieknek, hogy a testvérét eltemették a romok, és hogy segítsenek kiszabadítani. Sok olyan választ kapott, hogy „tűnj el innen, nekünk is haltak meg rokonaink, és van elég bajunk!”. De egy idős férfi megsajnálta a sullusti-t, és a segítségére sietett. Bementek hát a bárba, és elkezdtek ásni. A sok törmelék között találtak poharat, tányért, sőt egy fél asztalt is. Az utóbbit remek ásóeszköznek találták, így hát kettétörték, és úgy folytatták munkájukat. Fél órán keresztül ástak, mikor előtűnt Quil feje. Ekkor aztán megszólalt az idős férfi:
- Azt mondtad, hogy a testvéred szorult be, de te sullust-i vagy, ez pedig egy ember!
A sullust-i lassan megfordult, felemelte a lábát egy pillanatra, és hirtelen egy vibrokést rántott elő a bal csizmájából. Rászegezte a férfira.
- Hát persze, hogy nem a testvérem, de kellett valaki, aki segít nekem kiásni!
Quil feje eközben mozogni kezdett; ébredezett. Úgy érezte magát, mintha a csillagromboló nem is a báron landolt volna, hanem egyenesen az ő testén. Borzalmas volt, de a kezeit valamennyire tudta mozgatni, így tehát kiásta magát derékig. Mikor a lábait is sikerült kiszabadítani, fel akart állni, de hirtelen erős, szúró fájdalom hasított a jobb combjába.
- Hé! Valaki segítsen! Nem tudok felállni. Azt hiszem, eltört a lábam!
A sullust-i nem törődött Quil kiáltozásával, és az idős férfi sem tehetett semmit, mivel a kés az ő torkának volt szegezve. A sullust-i közelebb lépett egy kis lépéssel a férfihoz, és el akarta vágni a torkát, de hirtelen meggondolta magát.
- Ide figyelj! Meghagyom azt az értéktelen, mocskos életedet, ha segítesz nekem…- A férfi váratlanul, humorral próbálkozva beleszólt a sullust-i mondatába (folytatólagosan).
- A másik testvéredet kiásni?- Még mosolygott is hozzá, de a fejvadász úgy tett, mintha észre se venné a poént.
- Kuss, és ne gúnyolódj, mert a kés az én kezemben van!
- A fenébe is!- szólt közbe Quil ingerülten- Nem segítene valaki végre?
- Ha a tiszteletre méltó sullust-i uraság megengedi…
- Segíts neki!- kiáltott rá durván a sullust-i.
A férfi segített felállni Quil-nek, majd a falhoz támogatta. Megtapogatta a combját. Azonnal érezte, hogy törött.
- Orvos kell neki. De az itteni tudtommal halott.
- Van egy barátom a fővárosban, talán ha hozzá elvinnétek, akkor el tudná nekem intézni a kezelést.
- A főváros messze van innen, és nekem nincs járművem, de talán sullust-i barátunknak van.
- Ne szólíts sullust-i barátodnak. Hívj inkább Brutt-nak. Egyébként van egy szállítóhajóm a falu északi részén, azzal el tudunk vinni.
- Rendben, akkor indulhatunk. Gyere, gyere…
- Quil. Szólíts Quil-nek.
- Oké, Quil!
A férfi, és Brutt kivitték Quil-t a bárból, és egyenesen a sullusti szállítóhajó felé vették az irányt. A hajó nem volt rossz állapotban. Hátul négy főhajtómű helyezkedett el, s ezek között volt még több kicsi is. A gép alakja egyszerű, téglalap-féle volt, és a pilótafülke sem tűnt ki annyira a hajó többi része közül. Belül több üléssor, és még jó-néhány raktárhelység, meg persze egy-két, a falon elhelyezett számítógép is volt. Beszálltak. Brutt egyből bezárkózott a pilótafülkébe, míg a férfi ott maradt Quil-lal, és óvatosan lefektette őt az ülésekre.
A hajó a magasba emelkedett, és lassan, biztosan szállni kezdett a távoli főváros felé.
- Ébresztő, Quil, megérkeztünk a fővárosba, de csak te tudod, hogy hol lakik a barátod. Brutt hívatott téged a pilótafülkébe.
- Rendben, megyek. Segítesz, bocsáss meg, mi is a neved?
- Szólíts csak egyszerűen Doff-nak.
- Doff? Fura név, sohasem hallottam még. Milyen eredetű?
- Nem fontos. – válaszolt kurtán Doff.
A pilótafülke ajtaja kis szisszenéssel kinyílt, és Brutt kikiáltott rajta.
- Gyere már! Nem érünk rá egész nap!
- Jól van, megyek már!
Quil elnavigálta Brutt-ot barátja otthonáig.
Kicsi, nyolcadik emeleti lakás volt, és ha messziről nézte az ember, szinte nem is látszott másnak, mint egy kis szürke falnak. Mikor kiszálltak a sullust-i szállítóbárkából, Brutt csengetett a nyolcadik emeletre, egy percen belül már le is jött Quil barátja. Alacsony, fekete hajú, kb. 40 éves férfi volt, kedves, vidám arccal. De ez a vidámság rögtön lefagyott az arcáról, mikor meglátta az agresszív kinézetű sullusti-t. Ám amikor a hajó ajtaján kilépett Doff, Quil-t támogatva, kissé barátságossá vált, bár a sullustira még mindig gyanakodva nézett.
- Helló, Quil, öreg barátom, csak nem valami baj van a lábaddal?- Kérdezte barátságosan.
- De, bizony baj van, Tron! Úgy néz ki, eltörött a jobb combom, azért jöttem hozzád, hogy hátha te tudnál nekem segíteni.
- Hát persze, hogy tudok, de talán menjünk fel, és majd ott megbeszéljük, mi legyen.
Azzal odament Quil-hez, és segített Doff-nak támogatni.
Brutt nem mozdult még akkor sem, mikor Quil, és két „támogatója” elmentek mellette. Doffot viszont visszatartotta kezével, és a hajó felé kezdte el vonszolni.
- Te eljössz velem, Moff, vagy Koff, vagy mit tudom én, hogy hívnak!
- Doff! És nem értem, miért kellene elmennem veled, mikor Quil-nek tudnia kellene, hogy…
- Kuss, és nyomás a hajóba! Megyünk kiszabadítani Heinn-t!- Ordította le gorombán Brutt.
- De hát azt sem tudom, ki az a Heinn! És amíg nem tudom ki az, és hogy honnan, kitől kell kiszabadítani, addig nem mozdulok!- Makacskodott Doff.
- Majd út közben elmondom! Most pedig be abba az átkozott hajóba!
Doff ezúttal engedelmeskedett, és elindult a hajó felé. Majd őt követve Brutt is beszállt. A szállító hajtóművei kék fényt árasztottak, és már haladtak is a végtelen űr felé. Brutt beütötte a koordinátákat, Doff pedig, mikor meglátta azokat, igencsak meglepődött.
- Már megbocsáss, de hova is megyünk kiszabadítani azt a valakit?
- Cél a Vadmacska csillagromboló. Remélem, Heinn-nek sikerült elhelyeznie a nyomkövetőt.
Doff a kijelzőre pillantott, és egyből tudta, hogy annak a Heinn-nak sikerült elhelyeznie a nyomkövetőt.
- Szóval Heinn-t kell kiszabadítanunk egy birodalmi csillagrombolóról. Na és ki ez a Heinn?
- Heinn egy sullust-i barátom, és munkatársam. – Brutt úgy érezte, hogy a „munkatársam” szóval egy kicsit sokat mondott, de amíg Doff nem érdeklődik túlságosan, addig nincs baj.
- KB. Mikor érkezünk meg?
- Úgy 45-50 perc múlva, és ez alatt az idő alatt csak ÉN beszélek, értve vagyok?
Doff bólintott.
Ez a 45-50 perc hamarabb eltelt, mint gondolták, és mikor kiléptek a hipertérből, már látták a csillagrombolót, amint felségesen, akár egy hatalmas sas, repül a kisebbek, gyengébbek fölött. Ez esetben viszont csak egy gyengébb volt: a sullust-i hajó.
- Vader Nagyúr, néhány órán belül megérkezünk Abregado Rea-ra!- Jelentett büszkén, magabiztosan Threed Admirális.
- Remek, Threed Admirális! Várom önöket. De nehogy késsenek!
- Igen, Nagyúr!- Threed nyelt egyet.
- Ha nem lesznek itt időben, akkor a hír hamar eljut a Császárhoz!
- Ott leszünk! A lehető leggyorsabban órán belül!- Nyögött Threed. Alig tudta visszatartani izgatottsággal kevert félelmét, mert Darth Vader-nél csak egyvalamitől félt jobban: a Császár haragjától. Kirázta a hideg, mikor erre gondolt. El is hessegette a szörnyű érzést, és csak arra koncentrált, hogy időben odaérjen. Ám ekkor váratlanul bejött a szobába egy birodalmi ügynök, hogy jelentsen. Az arcán látszott, igencsak fontos jelentésről van szó.
- Threed… Admirális- Az ügynökön kissé meglepődöttnek tűnt Threed számára, hiszen a legutóbbi jelentést még egy kapitánynak adta le, most pedig egy admirális áll előtte. De zavartalanul folytatta mondanivalóját- egy sullust-i szállítóhajó tart felénk.
Threed-nek jó érzéke volt az ilyesmihez, és valószínűleg ez súgta neki, hogy az a szállítóhajó, és a rajta lévő emberek, vagy talán sullustiak valami rosszban sántikálnak.
- A hajó legénységéről tudunk valamit?- Kérdezte Threed.
- Igen, uram. Mindössze annyit, hogy két utasa van. Egyiküket már ismerjük. De a nevét nem tudjuk.
Threed fejében átvillant egy megvilágosodás féle gondolat:
- Hát persze!- Kiáltott fel az admirális, szívében hatalmas örömmel- Engedjék be őket, de ne hagyják, hogy eljussanak a börtönblokkhoz! Oda csak egy bejárat van. Ezt a bejáratot zárják el egy kódolt lézerfallal! A lézerfal kódjának adattárolóját magára bízom, ha elveszti, többet nem lép erre a csillagrombolóra!- Threed, miközben ezeket a szavakat kimondta, úgy érezte magát, mintha ő lenne Vader Nagyúr, és remélte, hogy a szerencsétlen ügynöknek is olyan érzése lenne, mint amikor Vader előtt áll: feszeng, izzad, és folytan nyelnie kell. Hátborzongató! Ezt minden birodalmi tiszt, technikus, és testőr tudta.
- Értem, Admirális úr!- Threed elégedett volt a technikus nyeléseivel, és arcizomrándulásaival. Nagyon élvezte, hogy félnek tőle.
|