24. FEJEZET

Ahogy kiszálltak a luxushajóból, egy kör alakú hatalmas nyitott helységben voltak. Elindultak a kapu felé, ami az épület belsejében volt. Bent egy rövid folyosó végén volt egy kávézó, azon túl pedig egy nagy terem, ahol utazók megnézhettek bizonyos térképeket, jegyeket vehettek, és várhatták a járatukat kényelmes kanapékon. Nem volt lepukkant hely

- Látszik, hogy ebben a városban azért van valamiféle közigazgatás, mert az űrkikötő nem makulátlan, de azért kulturált – jegyezte meg elégedetten Shila.

- A városban valóban van rend. Birodalmi katonák járőröznek, vagy állnak őrt a városkapuknál, meg mindenhol, na és persze nem szabad megfeledkezni a Mos Eisley rendőrségről sem. Ők is rendet tartanak valamennyire – mondta az Őr.

- Saját rendőrség? Ezt nevezem! – mondta elégedetten Quil – de a Birodalmiak nem fognak minket véletlenül ellenőrizni?

- Nem hiszem. Nem ellenőrizgettek ezek sohasem senkit. A fegyverekért sem szólnak. Még akkor sem, ha valakivel párbajozol akár egy tér közepén. Ezen a bolygón az ilyen annyira természetes, hogy senki sem foglalkozik vele.

- De hát akkor minek vannak birodalmiak, meg rendőrök.

- Egyetlen egy fontos dolgot kell tudnod a Tatooineról, és Mos Eisleyról: ne lépj ki a városkapun!

- Miért ne? – kérdezte Quil.

- Mert a városon-határon, meg azon kívül tanyáznak a bűnbandák, és velük nem lehet beszélni egykönnyen.

- És a rendőrök meg a birodalmiak nem kapcsolják le őket?

- Ők csak a városhatáron belül kapcsolhatják le őket. A városon kívül már magánszemélyek a városi rendőrök és rohamosztagosok. Bár vannak a sivatagban is elszórva apró támaszpontjaik. Egyfajta kis oázis a végtelen sivatagban.

Miközben beszélgettek, kiértek az épületből. Odakint nagy hőség, homokos, poros utcák, mindenféle rossz és csak simán fura arcú emberek és egyéb lények, meg droidok fogadták őket. Senki nem törődött velük. Olyan sok volt itt a fura figura, hogy egy pilótaruhás twi’lek lány, egy egyszerű férfi, és három felfegyverzett ember nem tűnt fel senkinek sem.

- Na, akkor, most kérem, vezessen el minket az ismerőséhez, aki segíthet nekünk – utasította Quil az őrt.

- Rendben. Remélem, még mindig megtartotta a kantint.

- Van itt egy kantinja?  - érdeklődött Shila.

- Igen. Nem a legnagyobb a városban, de ez nekünk persze nem jelent semmit sem.

- És mit gondol, szívesen fogja látni magát, egyáltalán meg fogja még ismerni?

- Meg fog. Biztosan. Ha ő nem, akkor senki sem!

- Remek.

Amikor elértek a kantinhoz, természetesen az eddig is elöl haladó őr ment be először. Őt követte Shila, aztán Quil, és utánuk a két másik őr zárták a sort. Bent hangulatos, halvány fények játszottak. Néhány táncosnő is volt a kantinban, mint ahogy az szokás. Shila örült a táncosnőknek, mert miattuk az emberek nem őket nézték… Voltak asztalok, amik szinte teljes sötétségben voltak. Ezeknél az asztaloknál sokszor történt piszkos üzletek lebonyolítása. Most is ült néhány rosszarcú alak a kantinban, de senki nem kötött beléjük. Az őr odalépett a pultnál álló fickóhoz, és megszólította. Természetesen nem túl feltűnően.

- A tulajjal kell beszélnem. Itt van? – kérdezte szárazan a templomőr.

- Hé, öreg, azt hiszed, hülye vagyok? Csak nem hitted azt, hogy csak úgy beengedlek a főnökhöz? Előbb igyál valamit.

- Nem inni jöttem, hanem beszélni a feleségemmel, felfogtad, te koszos csapos? – vágta az arcába durván, de még mindig nem hangosan az őr. Shila és Quil egy kicsit meglepődtek, hogy az őrnek a felesége az a bizonyos ismerős.

A csapos is nagyot nézett, amikor meghallotta, amit a templomőr mondott.

- Ha ez igaz, akkor elnézést, de ha nem, akkor kicsinállak, érted? – fenyegetőzött sziszegve a csapos.

- Ugyan már! – legyintett az őr – képzett őrző vagyok talpig felfegyverezve, és itt van még 2 őr társam, meg még két szintén fegyveres barátom – mondta az őr. Nyílván nem akart sokat mondani a többiekről, de nem is akart balhézni.

A csapos a közvetlenül az őr mögött álló Shilára nézett, és felnevetett.

- Te nem látszol aljas embernek, nem ölnél meg úgy, ha nem vagyunk egyenlők, azt meg kötve hiszem, hogy a nőcid fog kicsinálni engem.

Ekkor Shila lépett az őr elé. Látta már korábban, hogy nem figyeli őket senki sem, illetve nincs közelükben ember, akinek feltűnhetnének. Így hát, ahogy odalépett a pulthoz, villám gyorsan, határozottan lecsapta rá a kardot lapjával. A csapos hátrahőkölt.

- Tudom használni… - szólt Shila rendkívül félelmetesen.

A csapos nyelt egyet,

- Jöjjenek utánam – nyögte ki nehezen, és felnyitott egy kis csapót, amin keresztül bemehettek a pulton belülre, és hátra, ahol a csaposok pihenője, a táncosnők öltözője, és a tulaj irodája volt. Út közben szembe jött velük egy zabrak táncosnő. Nekiment Shilának. Shila érezte, hogy tárcát keres. És észre sem vette, hogy talált is ellopni valót: a pisztolyát. Shila megfogta a nő karját, de az kicsavarta a twi’lek lány kezét. Már elfutott volna, de a leghátul álló őr elgáncsolta, a hátára térdelt, és hátracsavarta mindkét kezét. Elvette tőle a pisztolyt, és odaadta Shilának, aztán közelebb hajolt a nőhöz, és sziszegő hangon kérdezte tőle:

- Na, halljam, kinek dolgozol? – kérdezte az őr keményen. Mindent olyan keményen csinált, amit, akármit is tesz, egy nővel nem illik. Shila látta az őrön, hogy nem csak a lopás miatt vágta a földre a nőt. Tudhatott valamit, amit ők nem.

- Ugyan már, csak megláttam a pisztolyt a csajnál. Errefele az jól jön.

- Szerinted miért vágtalak a földre, és miért nem vettem csak el a pisztolyt?

- Mert bunkó vagy, és nem tudod, hogy kell bánni egy hölggyel!

Az őr úgy tett, mintha nem is hallotta volna, amit a nő mond.

- Ne nézz hülyének. Egyrészt mert nem vagyok az, másodrészt, mert állig fel vagyok fegyverezve, harmadrészt, pedig mert úgysem engedlek el addig, amíg nem bököd ki, hogy miben sántikálsz. Tudom, hogy ismersz minket. Vagy legalábbis valamelyikünket.

- A társam elintézi egyedül is a kémet, addig mi beszéljünk a feleségemmel – szólalt meg a vezető őr.

- Öööö, nekem menni kéne vissza melózni, úgyhogy jobbra találják a főnök irodáját.

- Menjen, nincs magára szükségünk – szólt hidegen Shila. A csapos erre megvakarta a hónalját, és visszaindult a pulthoz. Út közben nézte az őrt és a táncosnőt, és megcsóválta a fejét.

- Na, itt ma kimarad a nagy show… - mondta halkan, csalódottan.

Az őr meghallhatta, mert odafordította a fejét a csapos felé, és gúnyosan mosolyogva szólt rá:

- Magának ez még nem volt elég show?

A csapos legyintett egyet, és továbbment.

Közben a vezető őr, és a kis csapat elért az igazgató irodájáig. A vezető őr kopogás nélkül benyitott, a többiek pedig követték. A kis szobában nem volt szinte semmi. Egy íróasztal, egy szekrény, és néhány kép a falon. Az íróasztal mögött pedig ott ült egy kb. 35 éves nő. Alacsony, hosszú barna hajó, karcsú nő volt. Amikor meglátta a vezető őr arcát, eltátotta a száját, elmosolyodott, aztán gyorsan kijött az íróasztala mögül, és az őr nyakába ugrott.

- Hát te még élsz? – kérdezte boldogan a nő.

- Élek, és a segítségedet kérném – mondta szelíden az őr. A nő még egy kicsit ölelte, aztán leszállt róla. Az arcán hihetetlen boldogság sugárzott.

- Természetesen segítek. De előbb kérlek, mondd el, kik ezek itt mögötted?

- Oh, persze.

 Shila lépett előre, kezet fogott a nővel, és bemutatkozott. Majd őt követte Quil, és a másik őr. A bemutatkozás után mindent elmagyaráztak a hölgynek.

- Szóval Jabbához akartok bejutni?

- Hát, meglátom, mit tehetek. Dolgozik egy táncosnő itt a kantinban, aki régebben Jabbának is dolgozott.

Erre Shila arca lefagyott.

- Ó, te jó ég… - szólt halkan.

- Valami baj van, ifjú hölgy? –kérdezte az igazgatónő.

- Hát, azt hiszem (de nagyon remélem, hogy tévedek) hogy az a táncosnő volt az a táncosnő, aki itt a kantinban megpróbálta ellopni a pisztolyomat.

A nő erre kiszaladt a folyosóra, a vendégek pedig utána. Az igazgató látta, hogy a harmadik őr a földön tartja a táncosnőt.

- Ő az – mondta, és szólt az őrnek hogy engedje el. Az őr felállította a táncosnőt, hogy szembe legyen az igazgatónővel és a vendégeivel, de azért még mindig hátrafogta a kezeit.

Az igazgatónő a táncosra nézett. A tekintete szigorú, kérdőre vonó volt. Bízott a férjében, és ezért a barátaiban is, pedig a Tatooine-on aztán nem érdemes megbízni senkiben sem…

- Miért akartad ellopni azt a pisztolyt? Halljam! – kérdezte kemény hangon.

- Ide figyeljetek! Én Jabba embere vagyok, úgyhogy jobb, ha békén hagytok!

- Szóval így állunk – suttogta magában Shila – de miért akartad ellopni a pisztolyt? Ezt még mindig nem értem.

- Ez egy kicsit bonyolult, és nem kötném az orrotokra!

- Márpedig rá fogod! – sziszegte az őr, és egy pisztolyt nyomott a táncosnő hátába. A nő nyelt egyet.

- Rendben legyen, de ne várjátok azt, hogy ez minden bajotokat megoldja! – mondta – na, szóval, mint bizonyára tudjátok a Tatooine-on Jabba a főnök. Ő irányít szinte mindent. De ahhoz, hogy egy helyben fekve irányítani tudja a bolygót, szüksége van informátorokra. A bolygó tele van a pribékjeivel, kémeivel, verőembereivel. Ha elindulsz a sivatagban egyenesen, előbb utóbb találsz egy kis tanyát, ahol Jabba emberei figyelik a környéket, ill. vadásznak állatra, vagy emberre… na, hát én is egy informátor vagyok. Beépülök, és minden apró fejleményt, információt továbbítok Jabbának. Nem is gondolnátok, hogy ezen a koszos bolygón minden második ember ezzel foglalkozik szinte…

- Nagyszerű… - szólt Shila. Hirtelen eszébe jutott egy remek ötlet – és akkor mi van, ha én azt mondom, hogy kapsz egy óriási pénzösszeget, ha bejuttatsz Jabbához?

- Mekkora összeg lenne az? – kérdezte érdeklődve a táncosnő.

- Nem tudom pontosan. De van egy Sorosuub 3000 típusú luxushajónk. Arról eladunk néhány cuccot, és a pénzt neked adjuk. Milyen pénznemben kérnéd?

- Lehetne Köztársasági váltóban? Tudom, hogy a Köztársaságból már nem sok van, de van pár bolygó, ahol még az eddiginél is sokkal többet ér a köztársasági váltó. Szóval lehetséges?

- Persze. Holnap reggel hozzá is látnánk a dologhoz.

- Rendben. De nehogy az éjjel köpj Jabbának, érted? – kérdezte kemény hangon az őr.

- Nem fogok – mondta a táncosnő – ez a pénz nem Jabbának lesz, hanem nekem. És végre otthagyom azt a hájgombócot…

- Nagyszerű – szólt Shila, és ezzel pontot is tett az ügy végére. Ekkor az igazgatónő szólalt meg.

- Nem akarnak itt aludni a kantinban? Van most üres kiadó szoba elég mindannyiuknak. Nem is kellene fizetniük! – mondta nagylelkűen az igazgatónő. A kérdésére pedig ismét Shila válaszolt.

A lány először a többiekre nézett, és csak aztán válaszolt.

- Köszönjük, nagyon kedves, hogy felajánlotta a szobákat, de több okból is inkább a hajónkat választanánk.

- Rendben, ahogy gondolják. Jó éjszakát! – köszönt el az igazgatónő. Ő ki is elköszöntek, ittak egy rövid italt a kantinban, majd visszamentek a hajójukhoz. A Tatooine városaiban sok Jawa él. A Jawákról meg ugye tudjuk, hogy minden fém alkatrész és droid érdekli őket. Nem is kicsit. Amikor tehát visszafele mentek a dokkjuk fele, vagy 10 Jawa megállította őket, és a saját visítós nyelvén az egyik megszólította az elöl haladó Shilát. A lány nem értette, hogy mit mond a jawa, a vezető őr azonban igen, mivel élt már a Tatooine-on.

- Azt kérdezi, hogy a mienk-e az a luxushajó, ami az 56-os dokkban van.

- Honnan tudja, hogy ott van a hajónk? Azt hittem egy foglalt dokkba nem mehet be senki

- Nem is. Megkérdezem tőle – mondta az őr, és rá is kérdezett a jawánál. Az pedig azonnal válaszolt.

- Azt mondja, hogy akkor látott minket, amikor kifele jöttünk. Amíg az ajtó le nem csapódott, ez a kis nyomi látta a hajót, és biztos szemet vetett rá. De hát ezek a kis mocskok ilyenek: minden fémet visznek, és belerakják egy droidba, vagy beolvasztják, vagy ilyesmi. Furcsa egy népség…

- Az – szólt Quil. Eddig ő viszonylag szótlan volt, de érdekesnek találta a jawákat

- Mondja meg nekik, hogy hagyjanak békén minket – mondta Shila egyszerűen.

Az őr meg is mondta. A jawáknak láthatóan nem tetszett. Nem is csoda, hiszen valószínűleg soha nem láttak (és nem is fognak látni) ilyen gyönyörű luxushajót.

Ekkor megint Quil szólalt meg.

- Shila, azt mondtuk, hogy eladunk néhány cuccot a hajóból holnap, és így fizetjük le az informátort. Ezeknek a kis kapucnis izéknek úgy látom el lehetne adni akármit a hajóról, nem?

- Jó ötlet, Quil – örvendezett Shila. Aztán az őrhöz fordult – mondja meg nekik, hogy ha holnap reggel itt lesznek, akkor kihozunk nekik mindent, amit el akarunk adni a hajóról.

- Az őr megmondta a jawának. Az elkezdett erősen bólogatni. Aztán egyszerre csak minden jawából előtört egy magas hang, amin valami olyasmit mondtak, hogy „uucsiiiriiiiiii”.

Quil elmosolyodott.

 - Heh, aranyos kis izék ezek – jegyezte meg mosolyogva Quil.

A vezér őr felnevetett.

- Azért jobb, ha vigyáz velük. Nem szabad nyitva hagyni egyetlen hajót sem. Minden használható gépre rávetik magukat, már mondtam. Ha nyitva hagynánk a dokkunk ajtaját, és a hajót, akkor az éjszaka alatt elhordanának mindent a hajóból. Képesek az ágyat is kilopni alólunk, ha van benne valami fém…