14. FEJEZET

Ahogy a sorosuub 3000 kilépett a hipertérből, Redd már fordult is a műszerfal felé, hogy megkeresse a támaszpontot. Meg is találta. A hatalmas luxushajóval nem volt könnyű leszállni az ilyen terepen, ezért ezt Shila csinálta. Ahogy leszálltak, Redd már nyomta is a rámpa nyitógombját. A jedi és a lány már azelőtt kimászott, hogy a rámpa teljesen leereszkedett volna, és már rohantak is a támaszpont felé. Az ajtó, amin régebben Redd, és még előtte tanítványa is bejött, azonnal kinyílt. A folyosókon futottak. Egészen a régi hangárig, ahol Redd a faldarabot látta. Mióta Redd itt járt, persze semmi nem változott. Most már nem siettek. Lassan, és figyelmesen néztek körül. Aztán Shilának tűnt fel a szétégett növény. Szólt is Reddnek, hogy jöjjön, és nézze meg. Redd megszagolta az égett növényt.

- Ezt nem egyszerű tűz égette meg – jelentette ki a jedi mester magabiztosan.

- Miért vagy ebben olyan biztos – kérdezte Shila – és egyáltalán, miféle más láng égethette volna meg itt?

- Ha nem tűz, akkor áram. Azt nem tudom, hogyan kapott ez a szegény növény ekkora feszültséget.

- Hát, szerintem nem véletlenül.

- Az biztos… de ki és miért?

- Fogalmam sincs – mondta Shila – de erre így nem fogunk rájönni. Máshol kell keresgélnünk. Szerintem váljunk szét.

- Nem, az nem lenne okos döntés. Ez a hely tele van olyan ajtókkal, amik mögött a halál vár, konkrétan egy folyónyi víz formájában… Együtt kell maradnunk. Mikor itt jártam, én is majdnem meghaltam.

- Én is tudok vigyázni magamra – mondta a lány kissé büszkén – sokféle helyen jártam már.

- De nincsenek jedi érzékeid! Én is azoknak köszönhetem, hogy most nem vagyok valahol a víz alatt ezen a támaszponton! Majdnem kinyitottam egy ajtót, ami beengedi a kinti folyót a támaszpontra!

- Igazad lehet… maradjunk együtt… - egyezett bele a lány. Így hát elindultak. Először ahhoz a sziklához vezetett útjuk, amit Redd legutóbbi látogatása során látott itt. Ez volt az a szikla, amiről leszedte a faldarabot a névvel. Amint odaértek, Redd maga mögé utasította Shilát, és az Erő segítségével megpróbálta kimozdítani a hatalmas sziklagolyót, de az nem mozdult. Be volt szorulva a szűk falak közé. Redd belátta, hogy az Erővel nem tudja kimozdítani a követ, ezért leakasztotta az övéről a fénykardját, és azzal vágta ki a követ. Ezután már az Erővel könnyen ki tudta görgetni a szikladarabot. A szikladarab mögött pedig nem láttak semmit, csak sötétséget. Redd újból elővette a fénykardját, hogy világítson, és elindult a sötétségbe. Shila követte. A lány nagyon izgatott volt. 

Ahogy Redd és Shila beléptek a sötétségbe, lámpák gyulladtak fel körülöttük egy kis kabinban. Most látták, hogy egy utazókabinban vannak. Az ajtó lecsapódott mögöttük, és a kabin rendkívüli sebességgel megindult előre.

- Mi a fene? – kérdezte Shila.

- Nem tudom, mi ez az egész, de nem tetszik! – mondta aggodalmasan Redd.

- Vajon hová mehetünk? – vetette fel a lány.

- Fogalmam sincs, de remélem, minél hamarabb odaérünk…

A két meglepett utas kb. 40 percet utazott hatalmas sebességgel a szűk kis kabinban, amiben nem volt semmilyen kényelem, de még egy kis szék sem. Aztán megérkeztek. A kabin jobb fala felcsapódott. Az ajtó mögött egy viszonylag rövid kőfolyosó volt. Világítás nem nagyon volt rajta; csupán egy két régi, piszkos lámpa reménytelen, erőtlen fénye pislákolt a folyosón. Redd csak nézett.

- Hol vagyunk – kérdezte halkan Shilától. A lány szintén nagyon meg volt lepődve. Halkan válaszolt Redd halk kérdésére.

- Olan bázisán…

- Micsoda? – kiáltott Redd most már hangosan.

- Ez csakis Olan bázisa lehet… mindenhol ilyen folyosók vannak, és ilyen lámpák… - felelte még mindig nyugodtak a lány. Redd közben lassan kilépett a kabinból. Shila követte.

Nem mentek gyorsan. Redd ment elöl. Nem vette elő a fénykardját, mert úgy gondolta, már nem fognak szolgákkal találkozni, vagy ha igen, akkor azt előre megérzi…

A lány és a jedi viszonylag sokáig mentek anélkül, hogy bármilyen élettel is találkozhattak volna a patkányokon, és csótányokon kívül. Aztán egy ajtóhoz értek, amin csak egy kis rácsos ablaka volt, amin csak egy vékonyabb kéz férhetett át. Mostmár nem mentek olyan lassan. Amikor a kis ajtóhoz értek, az felcsapódott, Redd pedig belépett rajta. Shila megállt, és Redd után nyúlt, hogy ne menjen be, de már késő volt: az ajtó lecsapódott. Még Shilát is majdnem megütötte. Redd hátraperdült, és Shila felé nézett a kis rácsos ablakon, észre sem vette, hogy mögötte mozgolódik valami.

- Redd, mondd, hogy nem egy nagy, egyenetlen, kőfalú teremben vagy, aminek a másik vége nem látszik? – kérdezte a lány kissé elkeseredett hangon.

Redd szétnézett, aztán felelt.

- De, pontosan olyan a hely, amilyennek mondod. Ez az ajtó pedig van vagy 1 méter vastag. De miért olyan nagy baj, hogy itt vagyok. Át tudom vágni magamat a másik oldalra, sőt, inkább neked kellene ide jönnöd, mert onnan, ahol te vagy, nincs út másfele!- mondta nyugodtan Redd.

- Redd, ki kell jutnod onnan! – mondta izgatottan a lány.

- Akkor a rancornál vagyok, igaz? – kérdezte Redd olyan hangon, mint aki tudja, hogy egy kis balszerencse miatt most valószínűleg meghal…

- Igen! És jó lenne, ha előkapnád a kardodat, mielőtt a rancor idefárad hozzád, és meg talál enni! – mondta Shila kicsit mérgesen.

- Igazad van – mondta Redd, és már akasztotta is le az övéről a fénykardját. Még nem kapcsolta be, mikor a rancor felugrott mögötte, és a terem másik végéből olyat vert a padlóra a kezével, hogy Redd, sőt, még Shila is elesett.

A hatalmas rancor a földön fekvő Redd felé indult. Eközben Shila, bár tudta, hogy kóddal van védve az ajtó zára, mégis próbálkozott a kinyitásával. Egyelőre nem sikerült.

Redd feltápászkodott, a rancor viszont már ott is volt.

A rancor terme viszonylag magas volt. Felül pedig (egészen a plafon alatt) volt a rancor terem kezelőinek szobája. a két rongyos őr vigyorogva nézte a rácsokon keresztül, hogy a rancor lecsap Reddre. Nem érdekelte őket, hogy ki ez a jedi, és azt sem tudták, hogy az ajtó rácsán keresztül beszélt valakivel, így nem csináltak semmit, csak élvezték a show-t.

A rancor olyan erővel csapta oldalba a jedit, aki még sosem küzdött rancorral, és nem nagyon ismerte a fajt, hogy Redd az oldalsó falnak repült, a fénykardja pedig egyenesen be az őrök rácsos ablakán.

- Ne, most van baj… - mondta magában Redd. A jedi felugrott a rancor fejére, viszont mielőtt Redd bármit is csinálhatott volna, a rancor nagy lendülettel oldalra csapta a fejét, Redd pedig e földre puffant. A rancor készült lecsapni, de most Redd lépett előbb.

Redd gyorsan lecsatolta az övéről a kommlinkjét, és teljes erővel a rancor szeméhez vágta. A vadállat láthatóan fájlalta a szemét, és nem foglalkozott Reddel. Ez alatt Redd odarohant az ajtóhoz.

- Shila, dugd át a rácson a kardodat. – mondta a lánynak. Shila pedig már csatolta is le a hátáról a kardot.

- Siess, a rancor nem olyan nyafi jószág, hogy egész nap fájlalja a szemecskéjét! – mondta Redd, és most nem csak viccelt, mert a rancor már felocsúdott, és elindult felé.

Shila a rácson keresztül átadta Reddnek a kardot. Redd pedig felugrott a rancor fejére. Bele akarta döfni a kardot a hatalmas állat fejébe, de megfeledkezett arról, hogy ez nem fénykard, vagyis nem megy át csak úgy mindenen. A rancorról tudni kell, hogy hátát és fejét egy nem túl feltűnő, de vastag és erős szarupáncél védi. A jedi olyan erővel (nem is teljesen fizikai erővel) döfte a kardot, hogy az egyszerűen elhajlott. Redd csalódott volt.

- Na, most van egy sarlóm… remek! – mondta zihálva. Ez az egész kardos dolog egy másodperc alatt történt, aztán a rancor nagy lendülettel ismét elhajította a jedit. Most viszont Redd egészen a plafonig repült. Ráadásul az őrök rácsához. A sarlószerű kard fogott annyit a „repülésen”, hogy Redd meg tudjon kapaszkodni a rácsban. Bent az őrök persze látták ezt. Hirtelenül érte őket. A két őr nem a szokványos szolgaruhában volt. Egy rongyos nadrág és piszkos felső volt rajtuk. Redd nem sok jót nézett ki belőlük. Igazi senkiházi fickók lehettek.

Az egyik őr, amelyik hamarabb reagált az eseményre, kereste a tárgyat, amivel leszedheti a jedit, a pisztolya viszont a szoba egy távoli pontján volt egy asztalon (ahogy társáé is), így ijedtében a földön heverő deaktivált fénykardot kapta fel. Redd arcára rémület ült ki. Nem attól félt, hogy az őr (mint egy képzett jedi) megtámadja őt a fénykarddal, hanem attól, hogy a tahó őr, akinek fogalma sincs arról, hogy milyen komoly fegyver van a kezében, valami ostobaságot csinál, pl. átvágja a rácsot… Még az a szerencse, hogy a rancor nem érte el Reddet.

Az őr nem nagyon tudta, mit csinál, de nem habozott, megnyomott a kardon egy gombot. Redd balszerencséjére az aktiváló-gomb volt az. Az őr nagy csodálattal nézte a gyönyörű zöld pengét, amint kijön a markolatból. Redd látta az őrön, hogy egy kicsit zavarja a súlytalan penge. A jedi remélte, hogy a buta őr nem fogja használni a kardját.

Az őr nem tudta, mit kezdjen a karddal. Nem is akarta megölni Reddet, csak le akarta juttatni a rancorhoz, ezért a fénykarddal óvatosan „megbökte” az egyik vastag, edzett acélrácsot. Amint a zöld penge hozzáért a rácshoz, azonnal átvágta. A rács még ki is esett, mivel az őr megijedt a kard ereje láttán, és visszarántotta a kardot, az pedig a rántás miatt kivágott még egy rácsot. Ezt Redd villámgyorsan kihasználta, és a kezeivel (mivel a két kivágott rács azon kettő között volt, amikbe ő kapaszkodott) berántotta magát az őrök szobájába. Eközben persze a második őr már hozta is a pisztolyokat, de mielőtt társának adhatott volna egyet, vagy támadhatott volna, Redd az Erővel maga felé rántotta a fegyvereket (beleértve saját fénykardját is). Csak a fénykardot fogta meg, a két pisztolyt hagyta, hogy a háta mögött kirepüljön egyenesen a rancor termébe. Az őrök félve nézték a jedit.

- Nos, fiúk, ha megszerzitek a fegyvereiteket, békén hagylak titeket – bár Redd tréfás hangon mondta ezeket a szavakat, egyáltalán nem viccelt. Tudta, hogy a kódex törvényei szerint nem lökheti őket a rancor elé, viszont azt is sejtette, hogy a rancornak van valahol egy sebezhető pontja, ahova elég egy fokozott erejű lézerlövés, és a rancor meghal. Sajnos ő maga nem ismerte ezt a pontot, viszont sejtette, hogy az őrök ismerik…

Az őrök gondolkodás nélkül fogtak két kötelet, kikötötték magukat a szobában, aztán kiugrottak. Mikor leérkeztek, Redd (ahogy megállapodtak) elvágta a köteleket. A rancor viszont nem kegyelmezett. Az egyik őrt azonnal elkapta. Felemelte hatalmas markával, aztán egyszerűen (élve) a szájába tömte.  Ez alatt szerencsétlen őr ordított ugyan, de ez persze semmit sem ért, a rancor felfalta.

A másik őr futott a pisztolyok után, ahogy csak bírt. El is érte a pisztolyt, de esze ágában sem volt rálőni a rancorra. Megijedt, és észvesztve rohant az egyetlen ajtó felé, ami kivezetett a teremből. Ő tudta a kódot, így ki tudta nyitni az ajtót, de még így is majdnem elkapta a rancor.

Mikor az őr kilépett az ajtó, és meglátta a twi’lek lányt, nagyot nézett, és ráfogta a pisztolyát.

- Hé, te nem az a riporter vagy, aki megszökött? – kiáltott meglepetten a piszkos, tahó őr.

- De, az vagyok, és jobb lesz, ha ideadod azt a pisztolyt! – mondta neki Shila parancsolólag.

- Dehogy adom, bolond nő! – szólt vissza az őr.

- Add ide a fegyvert! Te is tudod, hogy a jedi barátom ellen nincs esélyed!

- Nem fog pofázni az az eszement akárki, ha a kis torkodnak szorítom ezt a szép pisztolyt! – mondta vigyorogva az őr – különben is, ha a barátod le akar jönni, a rancor szépen megeszi!

- Előbb halok meg, mint hogy hozzám érj! – mondta Shila.

- Akkor meghalsz! – kiáltott rá az őr, de Shila már fel volt erre készülve, és kirúgta az őr lábát. Az őr a földre zuhant. Shila ekkor előrántotta a hátáról a kardot, és a torkának szegezte.

- Tedd le a pisztolyt! Szomorú, hogy csak most érted meg…

- Rendben, te nyertél. Itt a pisztoly, csak ne bánts! – mondta az őr, s letette maga mellé a pisztolyt. A lány lehajolt, és felvette.

Redd, miután látta, hogy mi lett az őrökkel, kicsit körülnézett a szobában, ahol volt: egy igazi koszfészek volt. Látszott rajta, hogy soha nem takarították, ráadásul még ez a két tahó őr is itt élte a fél életét… nagyon lelakták a szobát, ami egyébként nem is volt olyan kicsi. Volt bent egy csomó poros, mocskos polc tele vackokkal, meg egy asztalka. Az őrök itt kártyáztak, ettek, ittak. Most éppen egy pakli szétszórt kártya, és egy félig üres üveg erős szeszes ital. Redd lassan odasétált az asztalhoz, felvette az üveget, és belenézett: valami gusztustalan piros lötty volt benne. Redd beleszagolt: borzalmas volt, így vissza is tette a mocskos asztalra. Aztán tovább nézelődött a szobában, de nem talált semmi különöset. Mikor ezzel végzett, a szobából kivezető egyetlen ajtóhoz ment. Az ajtó nem nyílt ki. A jedi nem nagyon erőltette, mert nem akarta felvonni magára az esetleges további őrök, vagy rosszabb esetben, harcosok figyelmét. Kiterjesztette a jedi-érzékeit, de elég bizonytalan jeleket sikerült fognia, így nem merte még fénykarddal kinyitni az ajtót. Aztán rövid gondolkodás után kitalálta, hogyan lehetne megoldani, hogy ne kelljen kivágnia semmit, de ki tudjanak menni – Shila talán tudhat valamit – gondolta. Vissza is futott a rácsos ablakhoz, de semmit nem látott az ajtóból, sem tudott kijönni. Redd gondolkodott…ami mögött Shila volt, mert a rancor ott állt. Szerencsére nem tudott benyúlni a lány után, viszont ő