10. FEJEZET

A rohamosztagosok vizsgálódása bő 2 órán keresztül tartott. Minden egyes katonát nagyon nyugtalanná tett az a tény, hogy a sith hullája, mialatt senki meg sem közelíthette, eltűnt. Az elején még volt néhány naiv katona, akik rögtön (mielőtt bármit is megnéztek volna) kijelentette, hogy a hulla az 56.-os cellában van. Persze ezt a véleményt nem tudták indokolni, csupán logikusnak találták. A hulla természetesen nem volt az 56.-os cellában. Az eredménytelen kutatás végén a parancsnok magához hívta az összes jelen lévő rohamosztagost, és a következő szavakkal fordult hozzájuk:

- Emberek, annak ellenére, hogy elfogtuk ezt a két mocskot, ne számítsanak dicséretre senkitől. Annál is inkább, mert a jelentésüket, és a teljes beszámolójukat személyesen kell leadniuk Threed admirálisnak! Továbbá állítólag miattunk, illetve a mi küldetésünk sikerétől függően már 1óra 30 perce az Abregado-Reán kellene lenien ennek az átkozott csillagrombolónak! De a 3.-as fokozatú riadó szabályai értelmében meg kellett, hogy álljunk. Ha a küldetésünket elvégezzük, akár 1 órával hamarabb értünk volna Abregado-Reára – a parancsnok folytatta volna, de egy felháborodott rohamosztagos, a birodalmi katonák hírhedten brutális fegyelmét meghazudtolva közbeszólt.

- Miért, parancsnok úr, mi lett volna az a küldetés, amit hamarabb is befejezhettünk volna? Majd akkor büntessenek minket, ha megvan a hulla, ráadásul olyan helyen, ahol a küldetésünk hatáskörében ennél kevesebb idő alatt megtalálhattuk volna. Ha pedig ez így van, akkor, ha talán kaptunk volna még 15 percet, valószínűleg megtaláljuk azt a sithet.

- De hát nem érti, katona? Éppen ez a lényeg, hogy nekünk nincs még 15 percünk, sőt mint tudja, igazság szerint még annyi időt sem kaphattunk volna, amennyit eltöltöttünk. Eredmény nélkül! És ennek a küldetésnek Ön az egy tizenharmadáért felelős, ahogy az összes többi jelen lévő katonatársa, beleértve engem is! Világos?

Erre a rohamosztagos nem mondhatott volna mást, mint azt, hogy „igen, uram, világos!”. Ha pedig mást mond, akkor minden bizonnyal az első adandó alkalommal visszaküldik őt a Caridára, a legkeményebb birodalmi katonai kiképző központra, ezt pedig nem akarhatta. Egy katona sem…

Így hát a sablonos, megalázkodó választ adta.

Bár a Caridán kapott kemény és hosszadalmas kiképzés testileg és lelkileg is rendívül megedzette a birodalom leendő rohamosztagosait, néhány emberben van egy érzelem, esetenként más-és más. Nem lehet meghatározni mi is ez, talán vágy a szabadságra, vagy csupán stresszes, lázongó, az emberi lélek legmélyéről visszatarthatatlanul feltörő vágy a változásra, a kalandra. Nem lehet tudni… de kiirtani sem.

Threed admirális az asztalán könyökölve, arcát kezeibe temetve ült az irodájában. Nagyon nyugtalan volt. Nem tetszett neki, hogy a 3.-as fokozatú riadó miatt meg kellett állniuk. Ráadásul pont egy ilyen fontos zsákmánnyal a fedélzeten. Persze nem egyedül ez törte le annyira Threedet, hanem Vader Nagyurat ismerve jól tudta, hogy ha még több órát, vagy ne adj’ isten néhány napot vesztenek, Vader megvonhatja tőle admirálisi címét, amit még csak most kapott meg. Sőt, ha éppen rossz kedvében van (márpedig az ilyen esetek hamar rosszkedvre hangolják a sith lovagot), akár meg is fojthatja őt oly nemes egyszerűséggel, mint már elég sok tiszt társát egy-egy sikertelen akció után. Ezektől a gondolatoktól kirázta a hideg.

Ahogy így elmélkedett, az asztala közepén elhelyezkedő hologram vetítője jelzett, hogy sürgős hívás érkezik. Threed erőtlenül felemelte a fejét és egy gomb megnyomásával megnyitotta a beszélgetést. A kivetítőn Darth Vader 50 cm magas hologramja jelent meg az admirális előtt.

Threed ijedten ugrott fel, és egyből vigyázzba vágta magát. Váratlanul érte a Nagyúr hívása.

Szokása szerint köszöntötte volna illendően a sith sötét lovagját, de az egyből el is kezdte a „mondókáját”.

- Threed admirális, ugye tudja, hogy több mint 2 órája itt kellene lenniük Heinn Finnel és a társával együtt az Abregado-Reán?

- Igen, Nagyúr, tisztában vagyok vele. Sajnálom, hogy…- nem folytathatta, mert Vader belevágott a szavába.

- Admirális, ennyi idő alatt már kényelmesen is be lehetett volna érni, de maguk e helyett még mindig húzzák az időt valahol a galaxisban! Mégis hogy képzeli ezt?

Threed próbált magyarázatot találni- Higgye el, Nagyúr, én rettenetesen sajnálom a történteket, de van rá a birodalmi törvényeknek megfelelő, érvényes és jogos mentségem.

- Na, ide figyeljen, Threed! Ideje lenne már bevésnie az agyába, hogy az az érvényes és jogos, amit én, vagy a Császár elfogadunk! Megértette?

Threed jól tudta, hogy akármennyire is igazságtalanság ez, Vadernek akkor is igaza van. Ő pedig nem ellenkezhet a Nagyúrral, a Császárral pedig végképp nem. Így hát, meghunyászkodottan bólintott, és az annyit mondott Vadernek: ott leszünk, Nagyúr, amint tudunk!

Az admirális meglepetésére Vader még elengedett egy utolsó fenyegetést, aztán megszakította a kapcsolatot. Lehet, hogy a Császár éppen beszélni kíván Vaderrel? Ez az egyetlen ésszerű magyarázat, hiszen a Császárral még Vader Nagyúr sem ellenkezhet.

Mikor Threed Vaderrel beszélt, akár személyesen (bár ez viszonylag ritkán fordult elő élete során), vagy a hologram képében látta a Sith Sötét Lovagját, és hallotta félelmetes, mély, hörgő hangját, pokoli, rendkívül vészjósló légzését, mindig gyengének, kicsinek, jelentéktelennek érezte magát. És bár Vader több mint 2 méter magas volt, ez a kissebségi komplexus nem csak fizikai jellegű volt. Az admirális, lelkében mindig érezte, hogy Vader fölötte áll. Ennek az érzésnek a 90%-a természetesen félelem volt. Vadertől minden birodalmi, technikus, katona, tiszt, és persze az állampolgárok is féltek. Ez nem is csoda, hiszen Palpatine Császár az egész 1. Galaktikus Birodalom névre keresztelt birodalmát, és annak rendjét (ami persze a demokrácia elnyomásában teljesedett ki) a szörnyű büntetésektől, száműzetésről, vagy halálbüntetésektől való félelemre alapozta. Ezt pedig főként a Halálcsillag testesítette meg. A Birodalom „törvényei szerint” a Császár utasítására felrobbanthattak akár egy egész bolygót, felgyújthattak egy házat, települést, várost. Illetve megölhettek embereket indoklás nélkül. Persze a Császár nem sűrűn hozott ilyen rendeleteket, mert hiszen nem akart lázadást.  Ha pedig ez mégis bekövetkezik, minden ember jól tudja, hogy Palpatine vérbe fojtja. Voltak persze külön álló kis birodalmak, mint pl. a Hutt birodalom. Ezekkel viszont nem foglalkozott senki. Köztudott volt, hogy a Huttok bűnözők. Fűszercsempészek. A Császár úgy vélekedett róluk, hogy kényeskedjenek csak maguknak a peremvidéken, az olyan jelentéktelen bolygókon, mint a Nal Hutta, Nar Shaddaa, Toydaria, vagy a Tatooine. Ezeken a bolygókon nem volt semmi, amire a Birodalomnak szüksége lett volna. És az onnan származó lényeket, hiába voltak értelmesek, nem nézték semmibe sem.

És ezen ők sem sértődtek meg, mert nem egyáltalán nincsenek, nem voltak soha, és valószínűleg nem is lesznek politikai nézeteik. Világaiknak a Köztársaság Szenátusában sem volt képviseletük, nem voltak politikusaik, szenátoraik. Sőt, igazán helyi kormányuk sem. Pl. a toydarik legnagyobb része a Hutt bűnözőkhöz tartozott, vagy a Tatooine űrkikőtőiben vegyült el a Galaxis többi senkiházijával, bűnözőjével együtt.

De azért voltak olyan kis bolygók, vagy aszteroidák, amik nagyon is érdekelték a Birodalmat, bár ezek zömét is elfoglalták a kisebb-nagyobb csempészszervezetek. Ilyen volt pl. a Kessel, ami remek fűszerbányáiról volt híres, bár a felszínén való sétálgatásához oxigénmaszk szükséges.

Az 1. Galaktikus Birodalom képében tehát végre, oly sok évszázad és évezred után, a Sötét Oldal ismét Egyedül uralkodik a galaxis felett. És mindezt egyetlen Sith Nagyúr hozta létre, és irányítja úgy, hogy a Birodalom polgárainak nagy része nem is tudja, hogy a hatalmas Palpatine Császár valójában ki is. Ugyanez a helyzet Vaderrel is: róla sem tudják a szörnyű igazságot, hogy ő volt valaha Anakin Skywalker jedi lovag, aki nem csakhogy köztiszteletben állt, de a Köztársaság polgárai valóban hősnek tartották. Ez a Köztársaság azonban lényegében saját magát ölte meg.

Heinnt, és Bruttot egy állandóan 6 elit rohamosztagossal védett, speciális cellába zárták a kihallgatás, és kínzás után. A birodalmi vallatódroidok mindent kiszedtek belőlük. Az áramütések, és egyéb finomságok között Threed admirális személyesen hallgatta ki őket. Azt az ordítozást sem felejtik el, míg élnek. A kihallgatás alatt nem csak a megvetés, és a düh ordított Threedből, hanem az is, hogy egy kicsit Vadernek érezte magát, mialatt két alávaló fogollyal káromkodott. Élvezte azt a szerepet, hogy csak ő kérdez, és hogy ezt lenézően, tetszése a sullustiak pofájába vághatta.

A kihallgatás után 2 órával (már a cellájukban) először Brutt tért magához. Érezte, hogy a birodalmi vallatógépek gyengéd módszereinek köszönhetően még mindig fáj mindene. Amint rájött, hogy hol van, megbökte a mellette még ájultan fekvő társát. Kb. 3 percig rázogatta, lökdöste, mire sikerült észhez térítenie. Aztán halk beszélgetésbe kezdtek.

- Nem lelőtted azt a rohadt sithet – kérdezte Heinn.

- Lelőttem! Pont fejbe kaptam a mocskot!

- Akkor mégis, hogy tűnhetett el? Tudtommal a fajbelőtt embereknek nem szokásuk eltűnni!

- Mi van, ha csak színlelte a halált? Az működne! Elterül a földön, nem mozdul. Egy percig nem vesz levegők, és amikor nem figyelünk, elhúz valahogyan.

- Ébresztő, Brutt, ez lehetetlen! Mégis hogy képzeled azt, hogy egy hosszú börtönblokkot el tud hagyni, miközben őt keresi egy csapat elit birodalmi katona?

- De akkor mégis mi történhetett? Nincs akkora hatalma, hogy észrevétlenül el tudjon tűnni.

- Ami azt illeti, lehet, hogy van! Hallottam pár nagyon durvát ezekről a sithekről…

- Pontosan miket?- kérdezte izgatottan Brutt.

- Hát, állítólag képesek befolyásolni mások gondolkodását! Sőt, olyat is mondtak egyesek (hozzá kell tennem, nem megbízhatatlan források), hogy kisebb lövéseket gond nélkül túlélnek. Meg a reflexeikről is beszéltek sok mindent. Állítólag ezek a reflexek rövidtávú jövőlátásból fakadnak. Ezt figyelembe véve az lehetséges lenne, hogy színlelte a halált. De pulzusa volt… nem értem, hogy…- Heinn nem fejezhette be a mondatot, mert kívülről lövéseket és egy-két elhaló kissé gépies, de emberi kiáltás hallatszott. Aztán néma csend lett.

A két fejvadász izgatottan nézte a cellaajtót. Mindössze 15-20 másodperccel a kinti zajok után az a háromzáras, méter vastag páncélajtó szétcsusszant, és belépett rajta Doff.

A fejvadászok nem hittek a szemüknek. Gyilkolási és harci tapasztalatuk lévén még valahogy megértették, hogy győzhette le az idős ember a rohamosztagosokat, azt viszont, hogy miért vállalta a kockázatot, és egyáltalán miért szabadítja ki őket, egyáltalán nem értették.

Doff teljesen nyugodtan állt a két bűnöző előtt. Látta, hogy a sullustiak csak némán, meghökkenve néznek rá.

- Gyertek már, nem tudhatjuk, mikor jár erre valaki!

Heinn és Brutt feltápászkodtak. Heinn szó nélkül követte az öreget a cellaajtóig. Brutt azonban megállt, és bizonytalanul nézett Doffra.

- Te öreg, kést szorítottam a torkodhoz, kényszerítettelek, hogy engem segíts. Semmi értelme, hogy kiszabadíts minket. Miért csinálod? Amíg meg nem mondod, nem mozdulok!

Doff továbbra is nyugodtnak látszott. A mellette álló Heinn viszont kicsit sem volt az. Mivel mégiscsak ő volt a főnök a fejvadász duóban, megvetően odaszólt Bruttnak:

- Ha ilyen hülye vagy, maradj csak, de mi elmegyünk!- aztán lassan Doff felé fordult- ugye, vénember?

- Hallgassanak! Mindhármunknak az a legjobb, ha most szépen fogjuk magunkat, mindannyian felveszünk két fegyvert a halott katonáktól, és eltűnünk innen!

A fejvadászoknak egyet kellett érteniük az öreggel. Így hát miután felvettek néhány fegyvert, fogták a holttesteket, és bevonszolták őket a cellába. Próbálták ugyan felvenni a rohamosztagosok ruháit, de a sullustiak fejére nem ment rá a sisak, ami a lényege lett volna az álcának. Brutt azonban nagyon szerette volna, hogy felmenjen a fejére a sisak. Ennek köszönhetően az emberi fejre tervezett kemény sisak majdnem letépte Brutt terebélyes, hetyke füleit. Egy pár percig még átkozta sullusti létét, de aztán beletörődött, hogy ha fel is jönne rá, leszedni már nem tudnák. Az öreg Doff fejére ráment volna a sisak meg a ruha, de ő valamiért ragaszkodott egyszerű ruhájához, és hosszú köpenyéhez. Heinnék kérdezték tőle, hogy miért, de az öreg nem válaszolt. A két fejvadász nem húzta tovább a témát, inkább csendben maradtak, és elkezdték összegyűjteni a katonák energiacelláit, töltényeit.