Eközben a csillagromboló hangárjában Brutt és az Doff a szöktetésre készülődtek.

- Tessék, Doff, itt egy kommlink. Szét fogunk válni, majd ezen beszélünk egymással.

- Rendben- mondta Doff- azzal a komlinket az övére rakta- akkor kezdjük.

- Kezdjük- válaszolt Brutt, és egy ajtóra mutatott a szürke, fémes hangulatú hangárban- te menj arra, én a másik oldalon próbálkozok. Ha 20 másodpercen belül nem jelzünk vissza, az a halál jele, de mindig, ismétlem, mindig adj magadról életjelet, ha hívlak, és meg ne próbálj szökni a hajóval, mert a komlinkedet lekövetem, de azt is észreveszem, ha nem változtat helyet, tehát el sem dobhatod, világos?

- Világos. Különben nem is akarok megszökni, eszemben sincs- ez a válasz meglepte a sullust-i fejvadászt, de ez nem is csoda, hiszen az ő élete tele van lopással, csalással, hazugsággal, és aljasan hátulról, messziről történő gyilkossággal, és ezt általában ő, vagy persze Heinn követik el. Bizonytalan volt Doffal kapcsolatban. Nem bízta volna rá az életét, de tudta, hogy ez fordítva is igaz.

- Ugyan miért?- kérdezte gyanakvóan- miért nem akarsz megszökni innen, hiszen ha sikerülne hatástalanítanod a vonósugarat, ami itt tart minket, csak vissza kellene jönnöd, és elhagynod a hangárt. 2 perc alatt belépsz a hiperűrbe, és soha többet nem látlak?

- Ezt, ha lehet, inkább megtartom magamban- ez volt az a párbeszéd, amivel elváltak egymástól, és elindultak arra, amerre megbeszélték. Az ajtó nyitva volt Brutt előtt, és mikor a folyosóra, nem talált ott senkit. Lassan továbbment, míg egy sarokhoz nem ért. A falhoz lapult, és kinézett a hideg fémfal mellett. 5 egymásra rakott ládát látott alul 3, felül 2 elrendezésben, és mellettük két rohamosztagos állt, és beszélgetett. Brutt gyorsan visszarántotta a fejét, majd levett az övéről egy hő-detonátort. Ezt (természetesen úgy, hogy nem vegyék észre) odagurította a katonákhoz. Azok nem is látták a detonátort, már csak akkor figyeltek fel rá, mikor csipogást hallottak a földről, de mire lenéztek, robbant. A két rohamosztagos 20 métert repült a folyosón, és az egyik pont eltalált egy szerencsétlen gonk droidot. Ez a kis két lábon tipegő fémdoboz (merthogy tulajdonképpen semmi több nem volt) eldőlt a hulla ütésétől. Ezek a droidok halk, morgó hangot adnak ki, de most, Brutt pechére visítani kezdett. A fejvadász körülnézett, aztán odarohant a földön heverő tehetetlen gonkhoz, és egy gyors mozdulattal előrántotta a bicskáját. Ezzel 1 másodperc alatt felnyitotta gonk egyik borítólemezét, és elvágott benne egy vezetéket. A droid elhallgatott, de a tömzsi kis fémlábai még mindig előre hátra kapálóztak.

- Ó, te szerencsétlen!- morgott rá halkan Brutt- még a végén észrevesznek! Felállította kis droidot, és odavitte a ládarakáshoz. Bele akarta rakni az egyik ládába, hogy ne hagyjon maga után nyomokat. Letette a gonkot a szürke fémpadlóra, és elkezdte körbenézegetni a ládát, hogy megtalálja a zárat. Remélte, hogy nincs bezárva. Nem is kellett minden oldalát megnéznie, azonnal rátalált. Felnyitotta. Elkezdte kipakolni a tartalmát. Volt benne egy kapitányi nadrág, két csomag étel, és rengeteg adattároló. Mikor már csak az adattárolók voltak hátra, egyszerre akarta őket kivenni, de túl sok volt, így egyet elejtett. Ez az ütődéstől be is kapcsolt. Brutt letette a többit, és odahajolt a leejtetthez. Ki akarta kapcsolni, hogy aztán a többi közé tegye, de amikor meglátta, mi van bele írva, a kezébe vette, és végigolvasta. A következőket találta benne: Heinn Finn birodalmi körözés alatt álló sullusti fejvadász. Fogva tartják: 24-es szint, börtönblokk, 56-os cella.

- Hehe, na, nézd már!- nevetett magában Brutt- ha ezt nem találod meg, akkor Heinn-t sem! Juhú!- habár nagyon örült a talált információnak, azért még mindig csöndben maradt.

Újból körülnézett, és keresett egy helyet, ahol beszélhet Doff-al. Meg is találta. Egy folyosó végén lévő ajtó mögött. Nem volt odabent senki. Egy kisebb feladatkört ellátó irányítószoba lehetett, mert számítógép-terminálokkal volt tele. Na meg persze nagy képernyőkkel a falon. Nem voltak túl bonyolult számítógépek, mert nem kellett hozzájuk a belépési kód. Könnyen megtalálta, hogy zárhatja le a helység biztonsági-kódos ajtóit. Sőt, azt is zárolni tudta, amin bejött, és eddig nyitva volt.  Kényelmesen, lábait az asztalon keresztbe rakva vette elő kommlinkjét, és hívta Doff-ot.

Doff pedig felvette. Brutt nagyon meglepődött, mikor valamilyen lézerpajzson pattogó lövedékek hangját hallotta az idős férfi hangja mellett.

- Mi a szar ez?- kérdezte ingerülten. Levette lábát az asztalról, és feszülten várta a választ.

- Próbálok boldogulni a rohamosztagosokkal- érezhető volt a hangján, hogy éppen lázasan harcol.

- De mégis hogy a francba, mi ez a lézerpattogás?

- Egy fal mellett állok.

- Hányan lőnek rád?- kérdezte Brutt.

- Balról 4-en, jobbról 5-en- válaszolt a helyzetéhez képest nyugodt hangon Doff.

- De akkor hogy nem lőttek még szét, és hogy beszélsz velem?- Brutt gyanakodni kezdett magában, de próbálta e gondolatait pozitív irányba terelni: végül is nem tudom, hogy él még ez az alak, de ha ennyire érti a dolgát, még a hasznomra lehet.

- Az nem érdekes-titkolózott Doff- inkább mond, miért hívtál.

- Megtaláltam, hol tartják fogva Heinn-t!

- És sikerült tenned valamit?- Doff azt hitte, hogy Brutt már ott van.

- Nem vagyok ott, egy adattárolón találtam. A 24-es szint, börtönblokk, és az 56-os cella. Te hol vagy most?

- Kb. 300 métert haladhattam összesen, azonnal belém kötöttek a rohamosztagosok, te közelebb vagy?

- Nem, én sem tudtam többet haladni, mint te. Majd hívlak- ezzel kikapcsolta a kommlinket, és újra a számítógép-terminálhoz, hogy megkeresse a börtönblokk pontos elhelyezkedését, és hogy miként juthat oda, ám ekkor kopogást hallott az egyik ajtó felől. Aztán egy férfihang is megszólalt.

- Nem tudom, ki van bent, de azonnal nyissa ki az összes ajtót!

Brutt tudta, ha nem nyitja ki, 2 perc alatt egy rohamcsapat fogja rányitni az ajtókat. Átnézte öltözékét, és a feltűnő dolgokat (pl. mini nyomkövető vagy tolvajkulcsok) elrejtette ruhájában. Hagyott a fejvadászöltözéken egy kis gallért is. Röviden szólva rendbe szedte, és szépen kihúzta magát, hogy birodalmi tisztnek, ügynöknek, vagy valami imperialista kukacnak tűnjön, és szépen kinyitotta az ajtókat. Egy birodalmi tiszt, rangjelzései alapján kapitány, vagy parancsnok. Szigorúan, de láthatóan gyanakvás nélkül nézett Bruttra.

- Ki maga, és mit keres itt.

A fejvadász izgult. Nem szabadott lebuknia. Egy ideges nyelés után erőltetve kinyögte:

- A nevem Brutt, és egy tiszt bérelt fel. Elhozott erre a hajóra. Itt hagyott. Azt mondta, 1 óra múlva jön.

A tiszt szólt az őt kísérő két nehéz-fegyveres katonának, hogy maradjanak itt Brutt-al és ne engedjék kimenni. A két fekete ruhás, hosszú sisakos férfi nehéz ismétlőpuskával kezében odaállt mellé.

Fejvadász volt. Egy ravasz, kegyetlen alak. Ezért, mikor a tiszt elhagyta szobát és bezárta az ajtókat, egyből azt a pillanatot várta, amikor előveheti ruhájába rejtett gyilkolásra alkalmas eszközeit. Mikor az őrök nem figyeltek rá, óvatosan előhúzott, egy apró detonátort, de nem akármilyen detonátort, hanem egy távirányítós bombát. Észrevétlenül a két őr lába közé ejtett egyet-egyet, majd néhány lépést hátrált. De hogy ezt meg tudja csinálni anélkül, hogy az őrök észrevennék, kb. 20 percbe telt. Ekkor aztán beugrott a számítógép-terminál mögé. Ezt a nehézfegyveresek észrevették és azonnal hátrafordultak, de akkor Brutt már mosolygott.

- Viszlát a pokolban, fafejek!- s ezzel az illedelmes, kulturált mondattal (na meg persze a kis töltetek felrobbantásával) a másvilágra küldte a két őrt. A robbanás a szoba sarkáig repítette az őröket. A detonáció után Brutt kimászott a terminál mögül, hogy ellenőrizze a károkat, és a két hullát. A számítógép-terminál, ami mögött ő megbújt, rendesen megpörkölődött, és a padlón is volt két jó nagy fekete folt. Az őrök már nem úszták meg ennyivel.

- H-hű!- örvendezett Brutt a hullák látványán- megérte az árát ez a kis töltetcsomag! Na, had nézzem csak a fegyvereiteket- a fejvadász úgy beszélt a hullákhoz, mintha élnének, és a foglyai is lennének. Az egyik puska használhatatlanná vált a robbanástól, és még a töltényt sem tudta kivenni belőle. De a másik fegyveren csak a festék kopott meg, azon kívül semmi baja nem volt. Ezt magához vette. Nem sokszor volt még ilyen fegyver a kezében, hiszen sosem teljesített küldetést a birodalomnak. Néhány percig ismerkedett a fegyverrel. Próbálgatta a fogását, átnézte a funkcióit. Remek puska volt. És szüksége is volt rá Brutt-nak, mert az ajtó kinyílt és megérkezett a birodalmi tiszt. Ezúttal 4 rohamosztagos, és 6 egyszerű birodalmi dolgozó követte. A katonáknál rohamkarabély volt, míg a dolgozóknál precíziós pisztoly. Természetesen a tisztnél is volt pisztoly. De nem tüzeltek. Brutt persze meghúzta a ravaszt, és nyomva is tartotta. A fegyver égő fémgolyók sorozatát repítette villámgyorsan a birodalmi csapat felé. Egy fél perc sem kellett, és már mind halott volt. Brutt átlépkedett a hullák fölött, és ahogy kiment az ajtón, egy új folyosón találta magát. A folyosó üres volt. Odament hát a végén lévő ajtóhoz, az pedig felcsapódott. Egy az előbbinél rövidebb folyosót keresztezett az ajtó, amin ő bejött. Balra nézett. Semmi. Jobbra nézett. Egy viszonylag magas rangú birodalmi tiszt állt előtte pisztollyal a kezében. Ő azonnal a tisztre emelte ismétlőpuskáját. Egyikőjük sem lőtt. Mereven néztek egymásra. Mindketten tudták, hogy csak egyikük távozhat élve. De melyikük? Egy percig álltak így, mikor Brutt észrevett egy tőlük kb. 8-10 méterre álló harmadik szereplőt. Ruházata még egy fejvadásznak is elárulta, hogy sith volt. Barnás fekete páncél kinézetű vastag ruházatot hordott felső testén, míg alul egy egyszerű fekete nadrágot. Nem cselekedett semmit, csak állt egy helyben nagy komoran. Tekintetével ölni tudott volna. Fagyos arcáról nem lehetett leolvasni semmit, még azt sem, merre néz. Csak egyvalamit lehetett róla biztosan tudni: hármójuk közül ő az, aki azt tehet most, amit akar. És nem csak az oldalán függő fénykard miatt. Sem Brutt, sem a tiszt nem tudta, hogy mindkettőjüket saját akarata erejével irányítani tudná. Ő volt a „gyermek”, Brutt és ellenfele pedig a „játékok”. A fejvadász nem tudta mit tegyen. Ha lelövi a tisztet, szembekerül a sithel. Ezt pedig nem szerette volna. Ha nem lövi le a birodalmit, és menekülni próbál, akkor ő hal meg. De van egy harmadik lehetőség…

Egy hirtelen mozdulattal, ami már fejvadász pályafutása során már sok patthelyzetből mentette ki, kirúgta a tiszt lábát, és egy pillanat magához rántotta. A pisztoly kiesett a tiszt kezéből. Úgy 3 métert csúszott a fémpadlón, mire megállt. Brutt elkapta a birodalmi nyakát, és maga előtt tartva bal kezével átkarolta, majd rohamkarabélyát a fejéhez tartotta. A sith felé fordult. Az pedig elmosolyodott. A mosolyában volt szánalom és lenézés is. Brutt tett hátrafelé egy bizonytalan lépést. Már éppen el akart futni a sith elől, amikor a sithel szemben a folyosó végén berohant egy osztag katona. Rohamosztagosok voltak. Jól felszerelt osztag volt. A parancsnokuknál egy hosszú fekete lézerpuska volt. A bal vállán pedig nagy, kiálló, széles sárga páncéldarab jelezte rangját. Mögötte rohamkarabélyosok jöttek. A csapatot 5 kábító-fegyveres zárta. A sith felé indultak, de annak még az arcizmai sem rezdültek.

Az osztag lassított, majd egész óvatos lépések után megállt. Az összes fegyver a sith felé irányult. Elég lett volna, ha bármelyik katona bárhol eltalálja, máris vesztett. De ő csak nyugodtan állt az osztag előtt, sőt, mintha nem is tudott volna a rá szegeződő fegyverekről, Brutt felé fordult. A fejvadász erre próbált még jobban elbújni foglya mögött, kinek nyakát még mindig átkarolta. Tehát jobbja védtelen volt. És ha azt elveszti, akkor az egész teste védtelenné vált volna. Mindketten tudták. Az egyetlen dolog, ami Brutt-ot megmenthette volna a sith-től, az volt, hogy a katonák tüzet nyitnak sithre, és megölik. Számára már az is előnyös lett volna, ha a sithet nem ölik meg a katonák, hiszen így is szerez annyi időt, hogy egy mozdulattal előrántsa bal combján elrejtett kését, és leszúrja a tisztet, majd meglépjen. De a katonák nem lőttek. És a sith sem mozdult. Ennek következtében tehát ő sem tehetett semmit. Egyedül az osztag volt abban a helyzetben, hogy bármit is tehessen. Mert ha a sith egy centivel is megváltoztatja helyét (vagyis elmozdul) azonnal lelövik. Ő pedig, a sith által van veszélyeztetve, hiszen minden mozdulat halálos kimenetelű lehet számára. A sith szemében hirtelen izgalom látszott. Méghozzá olyan mértékben, hogy ezt még egy normális ember is észlelhette. De vajon mi okozhat egy sötét jediben ilyen izgatottságot, miközben semmi sem történik körülötte? Talán csak most ébredt rá a helyzetére? Vagy van egy mentő ötlete, amivel elérheti célját, bármi is legyen az? Nem, ezek a dolgok nem izgalmat keltenek egy erőhasználóban, hanem egy jedi esetében nyugalmat, egy sithében pedig egyfajta győzelmi mámort, és ennek általában gyilkolás a vége. A sith számára pedig a legközelebbi áldozat Brutt és a tiszt lenne. De várjunk csak! Egyáltalán hogyan is kerülhettek ide felfegyverzett, tökéletes harcrendbe állt katonák? Brutt ekkor ébredt rá, hogy az osztag az ő baklövése miatt került ide. Hiszen mit is veszünk el egy fogolytól vagy túsztól, mikor legyőzzük azt? 1. minden fegyverként használható tárgyat. 2. a mozgásszabadságát. 3. a segélyhívásra, vagy bármilyen kapcsolatteremtésre alkalmas eszközeit. Brutt pedig nem vette el a TELJES mozgásszabadságát és a segélyhívó eszközeit, vagyis a nadrágzsebében tartott kommlinkjét! Tehát a tiszt hívta az osztagot! De ezek szerint a katonák nem tudják, kit és milyen módszerrel támadjanak, hiszen nem látják őt és azt, hogy foglyul ejtette a tisztet, vagyis a segélyhívót. De mivel a legközelebbi ember, akiről feltételezhető, hogy emberrabló, a sith. Az viszont valószínűleg nem tudja, miért tartják rá a katonák fegyvereiket, hacsak nem volt képes ilyen szinten átvizsgálni az elméjüket. Továbbá azt sem tudhatta biztosan, hogy Brutt miért ejtette foglyul a tisztet, és hogy mi célja van itt. Ezen gondolkozott a fejvadász, de lényegében mindez fölösleges volt, hiszen a következő másodpercekben megkapta a választ minden kérdésére. Mert mire ő feleszmélt gondolataiból, a katonák mögötti ajtó kinyílt, és egy csuklyás alak lépett be rajta. Arcából semmit nem lehetett látni-, na, most aztán végem! Még egy sith!

A csuklyás alak és a sith meglódultak előre. Futottak egymás felé aktivált fénykardal. A sithé természetesen vörös volt, de a csuklyáé kék. Futás közben két oldalról csaptak le a katonákra, akik tehetetlenek voltak. Tüzeltek ugyan, de nem értek el vele semmit. A két fénykard, miután levágták az összes katonát, összeütköztek.