11. FEJEZET

Miután a jedi mester érezte, hogy az ismeretlen sith eltávolodott a támaszponttól, és már nem veheti őt észre, visszamászott a tetőzetre. Nagyon kimerült volt. Rettenetesen fájtak a karjai a hosszú ideig való kapaszkodástól. Lefeküdt a piszkos tetőzetre, becsukta a szemét, és csak lihegett. Kb. 1 órát feküdt ott, aztán felállt. Természetesen a legfőbb gondja az volt, hogy itt ragadt Waylanden. Pont látta, amint a padawanja kis vadászgépe elhagyja a bolygó légkörét. Az ő hajóját pedig a sith felrobbantotta. Állt még ott 1-2 percig, aztán visszament a hangárba. Ott ugyan nem volt egy használható hajó sem. Viszont abban teljesen biztos volt, hogy valahol a támaszpont területén talál egyet, amivel ha nem is tud hiperugrást végrehajtani, de legalább kereshetne valami kis települést a bolygón. Elindult hát a folyosókon. Néhány perc járkálás után megtalálta a támaszpont kórházát. A baktatartájok teljesen jó állapotban voltak. Gyógyszereket, műtőeszközöket, sőt művégtag felhelyezésére alkalmas eszközöket is talált. Meglepte a kórház felszereltsége. De nem csak a felszereltsége, hanem az is, hogy makulátlan volt. Különösnek találta, hogy ide nem hatoltak be a növények. Azon is gondolkodott, hogy mivel ez a támaszpont már több mint 100 éves; tehát nem lehetett mindig birodalmi. De mielőtt a birodalmiak átalakították volna, vajon milyen támaszpont volt. Nem valószínű, hogy köztársasági, mert arról a jedi tudott volna. A szeparatista mivolta is eléggé érdekes lenne, mert hát minek egyáltalán egy lázadó politikai szervezetnek katonai támaszpontot építeni egy eléggé jelentéktelen bolygóra? És ha mégis, akkor minek ekkorát?- Na, mindegy, nem számít- gondolta a jedi - csak hasznomra lehet.

A mestert bosszantotta, hogy nem mehet a sith után, de beletörődött. Ő ugyan nem tud utána menni, viszont a jedi rend más tagjai igen. Elővette hát a kommlinkjét, és kapcsolatteremtést kezdeményezett egy másik jedi mesterrel. A kis készülék azonban nem reagált. A jedi rázogatta, majd finoman ütögette, de nem használt semmit. Feladta, s a készülék hátulján lévő nagy sérülést csak akkor látta meg, mikor el akarta rakni a kommlinket. A sérülés valószínűleg a tetőn ütődhetett meg.

A jedi nem vacakolt tovább, elhagyta a kórházat. Sok romokban lévő, leamortizált termen ment keresztül, mire elért egy rövid folyosóig, aminek a jedivel szembeni oldalán sorban kis ajtók voltak. Ezekről a mester azonnal tudta, hogy a támaszpont egykori magasabb rangú tisztjeinek a magánlakosztályai lehettek. Bement a hozzá legközelebb lévőbe. A szoba nem volt túl nagy: kb. 4-5 négyzetméter lehetett. A bal oldalon csak egy hosszú, keskeny ágy volt, míg a jobbon egy szekrény, és egy asztal, az asztal fölött pedig néhány kis polc. A szoba egy parancsnoké lehetett, mert az asztalon néhány katona jelentése volt. A jedi mester természetesen kíváncsi volt, hogy milyen támaszpont volt ez, és mi volt a feladata ezen a hatalmas hegyekkel, folyókkal, őserdőkkel teli bolygón, aminek lakossága sincsen néhány kis bennszülött falun kívül, így elolvasta a jelentéseket. Rövidek voltak, és semmi tartalmuk nem volt. Nem is csoda, hiszen itt ugyan mit írhatna egy átlagos katona a jelentésébe?

A polcokon volt egy űrhajómodell, megint csak néhány régi jelentés, némi romlott, bűzlő élelmiszer, meg már teljesen használhatatlanná vált kis készülékek: kommlink, meg ilyesmik. A szekrényben pedig ruhák; tiszti sapkák, csizmák, nadrágok voltak. Már csak az ágyat nem kutatta át; most az következett: azon pedig nem volt semmi. A mester fáradt volt, ezért úgy döntött, ledől a puha ágyra egy kicsit. Mikor azonban a fejét a párnára hajtotta, nem csak a puha párnát érezte, hanem az alatta lévő kemény valamit is. Felugrott az ágyról, és óvatosan felvette a párnát. Nagyon megdöbbent a látványon: a párna alatt két DL44-es pisztoly, és egy már rég nem gyártott birodalmi géppuska hevert. A jedi felvette a két pisztolyt. Mindkettőben 100%-os töltöttségű volt az energiacella. Visszatette a pisztolyokat az ágyra, és a puska után nyúlt. Megnézte, és az is töltve volt. Nem akarta ott hagyni a három tökéletes állapotban lévő fegyvert a szobában. Fogta hát az ágy mellet heverő üres hátizsákok egyikét, és belerakta mindhárom fegyvert. Nem volt olyan nehéz a táska, mint ahogy azt a jedi hitte, így hát bezárta, majd a hátára vette azt. Kiment a szobából, és megnézte a többit is. Semmi különöset nem talált bennük. Aztán elért az utolsó szobához, amit nem nézett át. Ami a berendezést illeti, ez sem volt különb a többitől, viszont ennek a másik végén volt egy ajtó. A mester nem habozott, kinyitotta. Ami az ajtó mögött volt, arra jedi egy kicsit sem számított… egy 8 pályás lőtér. - Egyáltalán nem logikus dolog, hogy egy kis magánlakosztályból nyíljon a lőtér- gondolta a jedi. Ez viszont nem változtat azon, hogy itt van. Belépett hát a mester. Semmi különös nem volt a lőtérben. Egy teljesen hétköznap lőtér volt. A másik végén viszont szintén volt két ajtó. A mester, miután teljesen megbizonyosodott róla, hogy nincs senki, semmi a lőtéren, és minden rendben van, odament a bal oldali ajtóhoz. Már nyúlt a nyitógomb felé, de mielőtt megnyomhatta volna, hirtelen rátört egy megérzés; egy megérzés, ami azt súgta neki, hogy semmiképp se nyissa ki az ajtót.

Mesterünk nem volt még öreg, de már elég tapasztalt volt ahhoz, hogy tudja, érdemes hallgatnia a jedi megérzéseire. Így hát a másik ajtóhoz lépett. Óvatosan nyúlt a nyitógomb felé, és megnyomta. Az ajtó egy szisszenéssel felcsattant. Az ajtó mögött egy viszonylag hosszú folyosó terült el, aminek jobb széle csupa üveg volt. Az üveg másik oldalán pedig víz volt. Víz, tele olyan halakkal, és egyéb bizarr, úszó izékkel, amiket még sosem látott a mester. Ahogy megtett néhány lépést, az üvegen keresztül látta a másik ajtót is, amit először ki akart nyitni, de a megérzése figyelmeztette, hogy ne nyisson ki. Tehát ha mégis kinyitja azt az ajtó, beömlik a víz, és elsodorja őt. Az pedig a biztos halált jelentette volna a számára.

A jedi nagyot sóhajtott, és kicsit mosolygott is, aztán tovább ment. Lassan sétált a különös folyosón, és közben azon gondolkodott, vajon miért van az a másik ajtó, hiszen nincs lezárva, és ha kinyitják, az komoly veszélyt jelent a támaszpontra. Nem csak ez, hanem már az is kissé különös volt a jedi számára, hogy ennek az üres folyosónak a teljes jobb oldala üveg. Az állatkertekben szokott ilyen lenni, békés, vidám kirándulók és gyermekek számára. Ez viszont egy birodalmi katonai támaszpont, és egyébként sem valami szép látvány az a folyó. Tele van kifejezetten ronda folyóvízi kis „szörnyekkel”.

Ahogy így gondolkodott, lassan elért a folyosóvégéig. Az előtte lévő ajtó előtt megtorpant. Egyelőre nem nyúlt hozzá, előbb lépett egyet jobbra, és az üvegen keresztül próbálta megnézni, hogy esetleg nem egy újabb „folyócsapda” ez az ajtó, de nem látott semmit az ajtó másik oldaláról, mert a folyó itt elkanyarodotté. Mindenesetre az már biztos volt, hogy nem vízáradat várja az ajtó mögött. Nem húzta tovább az időt, kinyitotta az ajtót. Bár kívülről nem annak nézett ki, valójában ez egy liftajtó volt. A mester beszállt a liftbe, az pedig azonnal el is indult. A lehetséges kora ellenére nagyon gyors volt. 3-4 másodpercig ment, majd lassan megállt. Az ajtaja kinyílt a jedi előtt. Amikor kilépett, egy kisebb hangárban találta magát, ami tele volt ARC-107-es klón vadászgépekkel. A mester nagyot nézett a köztársasági vadászgépek láttán. Elég rossz állapotban voltak. Volt belőlük vagy 5-6 darab, de ebből csak 2 volt használható. Fogalma sem volt, hogy miképp kerülhettek ide ezek a gépek, de nem is érdekelte igazán, csak az, hogy elrepülhessen valamelyikkel. Odament hát a hozzá közelebb esőhöz, és letisztogatta a pilótafülke ablakát, majd felhajtotta azt, és beült. Bekötötte a biztonsági öveket, aztán vagy 20 percet vacakolt, mire sikerült beüzemelnie a gépet, és kitanulnia a legfontosabb műszereket, majd mikor már indulásra készen állt, észrevette, hogy egy elég fontos dolgot hagyott ki: zárva volt a hangárkapu…

A mester egy fárad, és kissé ideges sóhajtás után, kiszállt, és felnyitotta a hangárkaput, aztán visszamászott a vadászgépbe, és kirepült a hangárkapun.

Lassan repült Wayland hatalmas őserdőinek zöldellő sivataga fölött. Azt remélte, hogy talál egy kis falut (amiben remélhetőleg nem bennszülöttek laknak).

1 óra után sem talált semmit. Feladta. Most már annak örült volna, ha talál egy kis helyet, ahol le tud szállni. Ki is szemelt magának egy csupasz sziklaszirtet egy meredek hegy oldalán.

Megközelítette hát. Biztonságosnak találta. Pedig nem volt az, ugyanis mikor leszállt, a sziklaszirt fele elkezdett omladozni. És nem csak omladozott, hanem meg is adta magát néhány másodpercen belül. A gép elkezdett zuhanni a meredek, sziklás hegy oldalán. A mester amilyen gyorsan csak tudta, kikötötte magát a biztonsági övek jelen helyzetben halálos fogságából, majd fellökte a pilótafülke ablakát, és kiugrott. Tisztában volt vele, hogy simán meghalhat, de az egyértelmű volt, hogy ha a gépben marad, meghal. Az ugrás után kb. 10 métert zuhant egy kis sziklaszirtig. A hátára esett. Mivel jedi mester volt, az Erő segítségével tudott tompítani az ütés erején, de még így is úgy érezte magát, mint akit két érdes betonlap között őröltek 3 napig. De túlélte.

A vadászgép sziklás hegy tövében csapódott be, és természetesen teljesen megsemmisült. Bár a mester feküdt, látta a hatalmas fekete füstoszlopot, ami a hegy aljáról tör fel. Egy ideig még a szirten pihent, és különböző jedi technikákkal gyógyítgatta magát, aztán óvatosan, lassan elindult lefelé a hegyen. A hegy nem volt teljesen csupasz, voltak rajta erdők. Ezekben kicsit nehezebb volt haladni a sűrű, szúrós növények miatt, de a jedi nem adta fel. Sajnálta a három fegyvert, amit a gépben kellett hagynia. Most jól jöttek volna. Szerencse, hogy a fénykardja nem sérült meg. Ha lett volna rá ideje, hogy a táskát is kivegye a gépből, vagy csak egy pisztolyt, most sokkal könnyebb dolga lenne: átlőhetné a vastagabb tüskés indákat, ágakat, amik akadályozzák őt a haladásban. Na meg persze mivel ennie is kell valamit, jól jönne a lőfegyver a vadászathoz. De csak a fénykardja van. Az indák és ágak ellen még jobb is, mint a pisztoly, de a vadászat így elég kimerítő lesz számára, mivel annak, hogy egy futó vadállatot felemeljen a levegőbe az Erővel, ahhoz nem elég erős. Tehát vagy lesből támad az állatra, vagy fénykarddal fogja kergetni… Ráadásul muszáj állatokat ennie, mert nem tudja, hogy melyik növény ehető, és melyik öli meg… Az ilyesmit pedig nem fogja a véletlenre bízni. És a leg bosszantóbb még mindig az volt az egészben, hogy nem tudja, mi a franc van a padawanjával. A mester eddigi helyi tapasztalatai alapján szegény padawannak nem sok esélye van ezen a bolygón. Habár meglehet, hogy még él, bár az biztos, hogy itt van ezen a bolygón, és nem a támaszponton. Viszont ha nincs a támaszponton (márpedig biztos, hogy nincs), akkor valahol a vadonban van. A mester pedig már jócskán elhagyta a támaszpontot: kb. 1000-1500 kilométerre volt tőle, tehát lehetetlen, hogy találkozzanak. Az sem volt valószínű, hogy a padawan talált egy hajót a támaszponton, amivel elhagyta a bolygót, mert ha egyáltalán volt is valaha hiperugrásképes űrhajó azon az átkozott támaszponton, biztos, hogy a támaszpont lakói azzal/azokkal hagyták el a bolygót, vagyis már egy olyan hajó sincs ott. A mestert sok minden foglalkoztatta azzal a támaszponttal kapcsolatban. De most persze nem az volt a legnagyobb baja, hiszen hamarosan leszáll az este. A mester ennek tudatában elkezdett keresni egy megfelelő éjszakai táborhelyet. Ez az őserdőben nem könnyű. Főleg egy számára teljesen ismeretlen bolygón. Kb. 10 perces keresés után talált is egy helyet egy nagy fa tövében, ahova nagyobb ágakat és leveleket hordva kialakíthatott magának egy éjszakai szállást. Ezt meg is tette, bár elég sok időbe telt, hiszen a munka több mint felét sötétben kellett csinálnia, de végül sikerült.