29. FEJEZET

Hé, maga! – szólt egy kommunikációs tiszthez a nagyúr – mondd meg, hogy lemegyünk, és semmi hülyeség, különben nagyon csúnya vége lesz az Admirálisotoknak!

- Igenis, uram!

- Na, mozduljatok! – szólt oda félvállról a nagyúr a foglyainak. Azok pedig szó nélkül felálltak, és odamentek a nagyúrhoz, bár nem igazán tudták, hogy mit akar velük.

A nagyúr, mikor odaért hozzá, elkapta Threed nyakát. Nem szorította, Threed kényelmesen tudott levegőt venni, de azért szilárdan tartotta. Persze Threed meg sem próbált szökni. Tudta, mivel járhat.

Bruttal nem igazán foglalkozott a nagyúr, csak mag mellé állította. Doffnak viszont mélyen a szemébe nézett, és sziszegő hangon szólt hozzá.

- Nem vagy nélkülözhetetlen, úgyhogy maradj nyugton.

Doffnak arcizma sem rezdült.

Aztán elindultak lefele. Balhémentesen eljutottak Threed saját, magándokkjáig. A csillagrombolókon egyáltalán nem szokványos dolog ugyan, hogy magándokkja legyen a parancsnoknak, de Palpatine személyes „ajándékként” adta Threed kezére ezt a rombolót egy rettenetes űrcsata után, amit szinte lehetetlen helyzetből nyert meg, így megajándékozta a rombolón egy magándokkal is.

Ebben a magándokkban volt egy gyönyörű állapotban lévő, zsír új Lambda osztályú hajó.

- Szép hajó. kár érte…

- Mi az, hogy kár érte? – kérdezte döbbenten Threed.

- A hegységben nem fogunk tudni landolni, úgyhogy ugranunk kell majd. A hajó pedig szépen szétrobban a sziklákon. De hát a hajó a legkisebb gondod…

Threed arcára az eddiginél is keserűbb kifejezés ült ki.

A nagyúr maga vezette a gépet. Szerencséjére egyik fogoly sem kellemetlenkedett. Egyelőre azzal voltak elfoglalva, hogy majd túléljék az ugrást. Már mindenki (a nagyúr is) felvette az ejtőernyős hátizsákot. Aztán, amikor a megfelelő pontra értek, akkor kiugrottak. Nagyjából persze egyszerre ugrottak, de a nagyúr volt az utolsó. A gép pedig, ahogy a sith mondta Threednek még a dokkban: szétrobbant a sziklákon valahol távolabb. A táj egyébként elég ijesztő volt Threed számára: kb. 1500 méter magasan lehettek, de ez nem olyan „hegység” volt, mint a legtöbb a galaxisban: itt csak szürke, „halott” sziklák voltak. Nem volt nagy hegység, de azért szépen elfért venne feltűnés nélkül egy kis völgy (ami persze teljesen sziklás volt, mint az egész hegység).

Volt valami, amit Brutt, Doff, és Threed csak akkor vettek észre a völgyben, amikor már lecsatolták magukról, és eldobták az ejtőernyős öveket: ez a dolog egy kis vadászgép volt, ami mellett egy fiatal fiú állt. A nagyúr új tanítványa… Fekete csuklyás köpeny volt rajta a sith ruhája fölött. az enyhe szél megfújdogálta néha a  csuklyáját. Ilyenkor nem látszott az arca. Doff nem ijedt meg, látott már ilyen sithet, de Brutt és Threed szinte megfagytak.

A nagyúr mosolyogva köszöntötte a fiút.

- Hát itt vagy ifjú tanítványom! Örülök, hogy eljöttél.

- Eljöttem a hatalomért, mesterem…

- Helyes! Már nem is kel sokáig várnod, és megkapod!

- Tehát ismered ezt a helyet, mesterem?

- Nem, de hoztam két foglyot, aki majd feltérképezi nekünk a terepet – mondta a szokásos halk, mély hangján a nagyúr, és Bruttra meg Threedre mutatott, majd nevetett.

A fiú is mosolygott.

- Akkor hát kezdhetjük, mester? – kérdezte.

- Nem, még meg kell várnunk apádékat.

A fiú teljesen ledöbbent.

- Mi? Te idehívtad apámat?

- Még nem vagy felavatva. Még nem vagy igazi sith. Addig pedig nem kaphatod meg, amiért idejöttél.

- De mester, megöltem egy jedi mestert! Az egykori mesteremet! Ez talán nem elég felavatásnak?

- Nem. Dicséretes, de nem elég felavatásnak. Akkor leszel a leg teljesebb mértékben sith mester, és egy jedi mester között kell éles helyzetben választanod.

- De hát már választottam, amikor megöltem Thorent! Akkor is a sötét oldalt választottam. Nem habozás nélkül, de…

- Tudod, a legtöbb sith mesternek (bár csak én élek jelenleg) elég lenne, hogy megölöd a mestered, de én nem csak egy sith mester vagyok! Én vagyok a Sith Sötét Nagyura! Nekem több kell! Az kell, hogy az apád ellen is fordulj a sötét oldalért, ha kell. Habozás nélkül…

- Értem mester. Tehát azt akarod, hogy tegyem el az apámat láb alól?

- Ha szükséges.

- Milyen esetben lesz ez szükséges?

- Ha én azt mondom.

- De hát…

- Na, látod, még nem vagy igazi sith.

- Megteszem, amit akarsz – mondta a fiú szinte suttogva, de félelmetes hangon. Brutt már igazán sithnek látta.

- Akkor most várunk, amíg ide nem ér apám?

- Igen. És hamarosan itt is lesz…

- De mégis, mester, hogy sikerült ide csalogatnod őt?

- Tudják, hogy átálltál a sötét oldalra, és elindultak, hogy téged keressenek.

- De így nem fognak megtalálni soha!

- Ne izgulj! Látomásokat küldtem az Erőn át apádnak, ami azt mondta neki, hogy menjen a Tatooine-ra Jabbához egy fejvadászért, aki segít megkeresni téged. Jabbát pedig jó előre lefizettem, hogy adja apádéknak Boba Fettet, a híres fejvadászt. Amikor pedig Fett hajóján voltak, újra látomást küldtem apádnak. Erre hivatkozva pedig Fett szépen elhozza őket ide, a megbeszélt helyre…

- Ez zseniális, mester!

Erre már nem szólt semmit a nagyúr.

- Ez lesz az! – mondta Fett a Bakura kis sziklás hegysége fölött repülve.

- Húha, hogy fogunk itt leszállni?

- Keresünk egy kis völgyet, ahol le tudunk szállni.

- Ne akarok aggályoskodni, de szerintem nincs ilyen itt… - szólt Quil.

- Hát, nem tudom, azért körülnézek.

És Fett hamar meg is találta a kis völgyet, amit keresett (s bár Shiláék nem is tudták, de tudatosan kereste…): Köd volt, ezért nem nagyon látszott, hogy mi van a völgyben, csak egy kis tiszta részt láttak, ahol pont elférhet Fett hajója.

- Itt leszállunk.

- És hogy fogjuk akkor megtalálni a fiamat?

- Hamarabb megtalálod, mint gondoltad – mondta Fett, és (mivel a hajó leereszkedett a sziklás völgybe) kinyitotta a hajó hátsó rámpáját. Mindannyian lesétáltak róla.

A 3 őr teljesen leblokkolt, Shilának is tátva maradt a szája, Quil pedig valami hihetetlen boldogságban tört ki. Hogy miért? Azért, mert amikor kisétáltak a hajóból, ott állt tőlük úgy 25 méterre egy vadászgépnek támaszkodva az Quil fia…

- Fiam! Drága fiam, hát itt vagy –Quil boldog volt, de Shila, amint meglátta a fiút, egyből Fett felé fordult, és előkapta a pisztolyát.

- Tudtad, hogy itt van! De honnan! Áruld el, vagy szétlőlek!

Fett nem mozdult, és nem is mondott semmit, ahogy az ifjú sith sem, aki Quil fia volt egykor…

Quil odarohant fiához, hogy megölelje, de mikor odaért, a fiú visszalökte.

- Fiam, mi lelt! Én az apád vagyok! Elfelejtettél?

- Igen, te nem vagy többé az apám.

- Nade fiam…

- Igen, elvesztetted! – a vadászgép mögül 3 fogoly, és a sith sötét nagyura lépett ki.

- Ki maga?

- Tudod te…

Az egyik őr, aki még Fett hajójának szélén állt, meglátott egy rakétavetőt a hajó belsejében a földön fekte. Látta, hogy van benne egy rakéta… Felkapta, és elsütötte a sith nagyúr felé, de a rakéta elszáguldott a nagyúr mellett, és a mögötte lévő barlangba repült. Meglepő módon semmi nem történt. A rakéta eltűnt, és kész…

- A barátaid eléggé mérgesnek tűnek – szólt a nagyúr Quilhez.

- Én is az vagyok! Elvetted a fiamat!

- Nem, ő pártolt el tőled! Ezzel sith le is zárta a vitát Quilel.

- Hé, ti, gyertek ide! – kiáltott a nagyúr Shiláéknak.

Kis habozás után mindenki odament a vadászgép közelébe.

Csak Fett maradt a hajójánál. A nagyúr biccentett Fett felé. Ő pedig fogta a jelet: visszaintett, és el is repült. A lent maradtak a két sithen kívül mind végig követték Fett hajóját a szemükkel, ameddig engedte a köd.

- Na, akkor most az lesz, hogy a sullusti és a twi’lek bemennek a barlangba!

Shila megijedt. Természetesen nem akart bemenni a barlangba.

Mivel a nagyúr most Bruttra és Shilára figyelt, Quil a fiához szólt.

- Fiam, állítsd meg, kérlek!

- Nem tudom…

Valószínűleg meghallhatta a nagyúr ezt a rövid kis párbeszédet, mert feléjük fordult.

- Mi az, hogy nem tudsz? Nem akarsz! A mestered vagyok! Nem akarsz és nem is tudnál! – ordított a nagyúr.

- Bocsáss meg, mester…

- Ne! – suttogta Quil – ellen tudsz állni neki.

- Elég volt a bizonytalanságból! Öld meg az öreg jedit! Akkor talán elég dühös leszel ahhoz, hogy végezz apáddal is!

- Igenis, mester…

Quil szája tátva maradt. Nem értette, miért kell megölni ahhoz egy jedit, hogy az apját is megölhesse a fiú… Pedig a sith nagyúr nem gondolkodott rosszul. Nem bízta a véletlenre új tanítványa sorsát. Nem akarta egyből megöletni vele az apját, mert akkor fent állna a veszély, hogy mégis s világos oldalt választja. Ez esetben pedig nincs tanítványa… Ezért akarta, hogy előbb ölje meg Doffot…

A nagyúr az Erővel egy pillanat alatt leszakította Doff bilincseit, amit a landolás után rakott rá. Az öreg jedi egyből tudta, hogy itt valakivel párbajozni fog… de nem volt fénykardja…

A nagyúr, mindenki nagy meglepetésére odadobta Doffnak az egyik kardját. Az öreg jedi elkapta a kardot. Ahogy a kezébe fogta, érezte, milyen kiváló kard. Van súlya, de alapvetően könnyű, a súlyelosztás tökéletes… és még tiszta is a markolat…

Az újdonsült sith rárontott Doffra. Harcoltak. Nagyon kemény párbaj volt. Az ifjú sith támadott, Doff szinte csak védekezett. Nem akarta megölni az ifjút, de a párbaj kb. ötödik percében rájött, hogy nem is tudná… Amikor aztán összeakadt a kardjuk, és egymásnak feszültek, Doff (persze úgy, hogy a nagyúr ne hallja) odasúgott néhány dolgot a fiúnak:

- Tettessük a párbajt, és játsszuk el, hogy elveszed tőlem a kardot. Ha tudsz báni két karddal, akkor a nagyúr ellen fordulhatsz!

A fiú erre csak bólintott egy kicsit, majd hasba rúgta Doffot, hogy véget vessen a közeli kardpárbajnak. Doff hátraesett, de aztán hamarosan újra összecsaptak.

- Most vedd el a kardomat, hagyom magam! – súgta gyorsan Doff. Ez így is lett. A fiú kicsavarta Doff kezéből a nagyúr fénykardját. De nem fordult a nagyúrnak, hanem egy pillanat alatt végzett a meglepett Doffal… Két kard, egy pontos vágás, és már nem volt több jedi köztük… Doff persze gondolhatott volna erre, de bízott a fiúban. Nem kellett volna.

- Kitűnő munka, ifjú tanítványom, kitűnő! – nevetett a nagyúr, de aztán komolyra fordult a tekintete – most pedig apád jön!

- Nem! – kiáltott a fiú, és egy hátra-szaltóval mestere elé ugrott, majd az Erő segítségével egy pillanat alatt ellökte úgy 10 méterre. A nagyúr felkelt.

- Ezt nem kellett volna… - sziszegte, és elővette a dupla fénykardját… a bámulatos fegyver még félelmetesebbé tette a sithet a többiek számára. Mindenkiben megfagyott a vér. Senki, nem mert beleszólni a dolgokba, mert nem is tudták, hogy a fiú melyik oldalon áll.

Shila Doffhoz rohant, hogy megnézze, van e még benne élet, a 3 őr teljesen leblokkolva állt még mindig, Quil pedig halványan mosolygott, és félelemmel a szemében figyelte, hogy mi lesz…

A sith nagyúr közelített tanítványa felé, aki talán már nem is volt a tanítványa igazán… Az ifjabb Raddon felkészült a küzdelemre. Amint a nagyúr odaért hozz, lecsapott rá a saját fénykardjával, de az hihetetlen gyorsasággal kiverte azt a fiú kezéből. Az elrepülő kard végzett két templomőrrel…

Így jelenleg csak egy kardja volt a fiúnak, de felvette a harcot a nagyúrral. Alig bírta tartani magát, de még ellenállt. Aztán a heves párbaj közben kis völgy egyik falához értek. A nagyúr hirtelen elkapta a fiú torkát, és a sziklafalnak nyomta. Az ifjabb Raddon nem tudott szabadulni. Aztán a nagyúr eldobta őt viszonylag messzire. Az ifjú a földre esett. Nehéz volt feltápászkodni, de sikerült. Fájtak a bordái, de nem adta fel…

- Na, mit mondtam neked? – ordított a nagyúr a fiúra - mit mondtam? Megmondtam neked, hogy nem tudsz legyőzni, te ostoba! Ellenem fordultál, és ezért meg kell halnod! Van fogalmad hányan haltak már meg így? Hah, hogy is lenne, hiszen csak egy tudatlan kölyök vagy!

- Nem adom fel! Hallod, küzdjünk! Harcoljunk! Gyere!

- Rendben, küzdjünk, ha akarod, de nem fog sokáig tartani… - mondta vigyorogva a nagyúr, aztán odaugrott a fiúhoz, és egy hatalmasat csapott a duplapengéjű fénykardjával. A csapás majdnem eltalálta a fiú nyakát, de egy centin múlott…

Tovább küzdöttek. A nagyúr volt fölényben. A fiú már nagyon ki volt fáradva. De aztán egyszer sikerült megakasztania a nagyúr brutális lendületét, és ő került lépéselőnybe: fejbe rúgta a nagyurat, aztán új erőre kapva ő ezúttal ő kezdte el kegyetlenül támadni a nagyurat. Míg az végül hátraugrott. A fiú most lelkesebb lett. Mostmár kezdett hinni abban, hogy győzhet.

- Erősebb vagy, mint gondoltam, de akkor sem győzöl… - mondta, és eltette a fénykardját. Felemelte a kezeit. Elmosolyodott, majd villámokkal sújtott le a fiúra.

Az ifjú a fénykardjával fogta fel a villámokat, de azok egyre erősebbek lettek. Nem bírta tovább, elejtette a fénykardot. A villámok így a testét érték. Most azonban már nem áramozta őt folyamatosan a nagyúr, csak rövidebb időkig kínozta.

- Látod, nem tudsz legyőzni. Jól vívsz, de gyenge vagy! Mondtam neked, erős vagy, de messze, messze nem elég erős! – mondta, aztán abbahagyta az áramozást. Közelebb lépett a fiúhoz, majd lassan elővette a duplapengéjű fénykardját, de csak az egyik pengét aktiválta. Egyelőre leeresztve tartotta a kardot… Az ifjú viszont meglátta a sith Doffnak adott kardját, amit még a párbajuk elején kiütött a kezéből… a fiúnak mindene fájt, úgy érezte, azon percen meghal. A sith pedig felemelte a fénykardját.

Amikor viszont lecsapott volna, a Doffnak adott elveszett fénykardot a fiú magához húzta, és a levegőben aktiválta is. A sith éppen lecsapott, az elveszett kard viszont kiütötte a kezéből a kardját. Mindkét kard elrepült, de a fiúnál volt még egy…

A sith kezéből tehát elrepült a kard, a fiú pedig gyorsan lecsapott a sajátjával, ami még nála volt. A félelmetes sith nagyúr, a Sith Sötét Nagyura, a rejtélyes, hatalmas sith meghalt. A fiú, amikor megölte a sithet, visszarogyott a földre. Nem mozdult.

Quil, aki eddig egy szikla mögül figyelte az eseményeket, most odarohant a fiához, és letérdelt mellé. A fiú mosolygott.

- Akkor most már nem vagy gonosz? – kérdezte szintén mosolyogva Quil a fiától.

- Nem, apám. Bocsáss meg kérlek…

- Megbocsátok, fiam… sőt, köszönettel tartozok. Nem csak én, hanem az egész galaxis. Ezek után biztosan megkapod a mester címet! Azonnal!

Erre a fiú már csak mosolygott. Aztán felállt. Akkorra már Shila és a templomőrök vezére is odasietett hozzá.

- Jól vagy? – kérdezte tőle Shila.

- Igen, de megbocsáss, ki vagy te? – kérdezett vissza a fiú.

- a nevem Shila, és apád barátja vagyok. Én is köszönettel tartozok neked…

A fiú mosolygott, majd kezet fogott az őr-vezérrel és Bruttal is.

- Na, én elrepülök, és hozok segítséget a legközelebbi városból… - mondta az életben maradt őr…

Egy Jedi szentélyben álltak. Sötét volt, csak a kis terem közepén lévő koporsó alakú szentélyféleségen fekvő égő Doff teste világított… a gyászolók körében ott állt a sok jedi között Raddon mester is…

VÉGE