25. FEJEZET

A Vadmacska Csillagromboló megindult a Bakura felé. A hídon a sith rendelt magának egy széket. Arra leült, és élvezettel fényezgette fénykardjai markolatát. A hidat egyébként lezárta, továbbá az elméjével folyamatosan figyelte a hídon tartózkodókat. Tudta, hogy Threed egy gyáva féreg, és biztosan nem próbál meg segítséget hívni. Bruttot megkötöztette, ahogy Doffot is. Természetesen mindkettőjükön nagy feszültség alatt tartott erőkifejtés-érzékelős lézerbilincs volt. Ennek a bilincsnek az volt a lényege, hogy minél nagyobb erőt fejtett ki a fogoly keze a bilincsre, annál nagyobb áramütést adott a bilincs. Tehát hiába lett volna (talán) képes Doff arra, hogy az Erővel széttörje a bilincset, olyan áramütést kapott volna, amibe belehal… ezt jól tudta, így hát nem is próbálkozott. Nyugodtan ült, és valamiféle meditációt végzett. Aztán a sith nagyúr végzett fénykardjainak fényezgetésével. A foglyok nagy meglepetésére, amikor befejezte a duplapengés fénykardjának tisztítását megsimogatta, majd adott egy csókot a kardnak. Brutt elmosolyodott. Aztán a sith megcsókolta a másik fénykardját is. Ezt Brutt már nem bírta ki, és hangos röhögésbe kezdett. Ezt már észrevette a nagyúr. Eltette a fénykardokat, és Brutt felé fordult. Dühösen, gyilkos szemekkel nézett a sullusti fejvadászra, aztán kitartotta egy kicsit az alkarját. Brutt mellet úgy egy méterre felemelkedett egy kis gonk droid kb. fél méter magasba. A sith elkezdte lassan összecsukni a markát. Ahogy csukta a markát, a szerencsétlen droid váza behorpadt, aztán (miután belül is sérült) elkezdtek szikrák ömleni belőle. A sith ekkor hirtelen összeszorította a markát. A droid robbant egyet, majd a levegőből leesett egy kis szikrákat köpködő, füstölő kis fémgolyó.

- Ezt megcsinálhatom veled is! – mondta a sith sziszegve Bruttnak – ez már nem olyan vicces ugye?

Brutt csak nyelt egyet. A sith ezután visszaült a székre, és csak nézett kifelé az ablakon.

Egy technikus felállt a helyéről az árokban, és felsétált Threedhez. Az admirális a földön ült a híd közepén. A technikus leguggolt hozzá, és halkan, lehetőleg úgy, hogy a sith ne hallja (bár ez reménytelen volt…) sugdolózni kezdett Threedel.

- Uram, nem biztos, hogy a hajó kibírja a teljes utat – súgta aggódva a technikus – tudja, mi történhet, Uram?

- Nem. Kérem, tájékoztasson.

- Nos, Uram, ha megszakad a hiperugrás, akkor (bár nincsenek konkrét ismeretein, csak sejtéseink) megállhatunk valahol a galaxisban, vagy beragadhatunk a hipertérbe, ahonnan aztán nem igen szabadulunk egyhamar sérült hajóval… na és persze ott van a harmadik, és egyben leg bizonytalanabb lehetőség, hogy beragadunk a hipertér és a normál tér közé, és kikötünk egy másik dimenzióban, ahonnan tényleg soha nem szabadulnánk…

- Egyik sem történhet meg! – kiáltott halkan Threed. Erre viszont már a sith szólalt meg.

- Nem történik meg egyik sem, amíg én a hajón vagyok. – mondta nyugodtan a nagyúr – túl hatalmas vagyok ahhoz, hogy beragadjak a hipertérbe – folytatta öntelten a nagyúr.

- Ekkora egóval bárhova beragadsz… - jegyezte meg halkan a technikus. Erre a sith felugrott és egyetlen erős mozdulattal felemelte és a falnak csapta a technikust. A szerencsétlen flótás alig tudott levegőt venni, a nagyúr alkarja úgy szorította a mellkasát. Aztán elengedte. A technikus a földre rogyott, és levegő után kapkodott.

- Elnézést, uram – nyögte. De hiába, a nagyurat nem érdekelte.

Quil felnyitotta a szemét. Még senki nem volt fent, csak ő. Ránézett az órájára. Még csak 4 óra volt. Tehát nem sokat aludt. Próbált visszaaludni, de nem ment. Ott feküdt a nappaliban az egyik kanapén. A mellette lévő kanapén Shila aludt. Csodálta azt a lányt. Az utóbbi időben már sokszor átfutott az agyán, hogy ez a lány olyan dolgokra volt képes, amikre ő biztosan nem lenne. Bátor, erős, ügyes. Quil egy kicsit szégyellte, hogy ő nem igazán ilyen. Ő nem tud bánni a karddal, fél a fegyverektől, és még sok dologban elmarad Shilától. Aztán Quil rájött, hogy ha szükség lesz rá a harcban a Bakurán (már ha lesz harc), akkor nem futhat el. Ott kell lennie, és talán a fia ellen kell majd fordulnia. De persze az egész Bakurai dolog még nagyon kilátástalan volt.  Quil próbált belenyugodni abba, hogy nem biztos semmi, de hiába próbálta, nem tudta magának bemesélni.

Quil óvatosan felkelt. Odasétált a bárpulthoz. A hűtőből kivett egy üdítőitalt. Tett bele egy kis jeget, aztán lassan elindult kifele a hajóból. Kinyitotta a kisebb ajtót. Kilépett. Mint mindenhol, itt is hajnalban volt a legjobb a levegő. Még nem volt meleg, de mivel a Tatooine egy egész évben forró bolygó, nem volt hideg sem. Quil nagyon kellemesen érezte magát. Visszazárta a kis ajtót, aztán vett egy nagy levegőt. Néha-néha belekortyolt italába.

Kisétált a dokkból. Kisétált az utcára. A Tatooine-on sosem áll meg az élet, de ilyenkor hajnalban mégis csendesebb minden. Azért persze megvolt az az igazi „Tatooine feeling”; ahogy Quil sétálgatott, látott gépeket nézegető jawákat, és néhány rosszarcú alakot is persze. Aztán amikor a kantin mellett ment el, egy részeg ember tántorgott oda hozzá. Nem igazán tudott a saját lábán állni. Amikor odaért Quilhez, rátámaszkodott a vállára. A fiú (mert, ahogy Quil nézte, nem lehetett több 25-nél) arcán furcsa mosoly ült. Szemei érdekesen álltak, és bűzlött a rossz, dohos, eleve rossz szagú rumtól.

- Te meg mé’ nem táncolol? – kérdezte. Quil eltaszította magától a rászeg fiút. A srác elesett. A földön fetrengett. Quil, ellépett tőle, de még nem hagyta ott. A fiú megint megszólalt.

- Gyere mán, oszt táncoljunk egy jót, testvér! –kiáltotta. Quil szörnyülködve nézte a fiút. Borzalmasnak találta a látványt, ahogy egy fiatal, életerős ember részegen fetreng a kantin mellett.

A fiú továbbra is kiáltozott. Quil elfordult, és tovább indult. Ment úgy 10 métert, majd hátrafordította a fejét, csak úgy kíváncsiságból. Megdöbbenve látta, hogy már 3 ember veszi körül a fiút, és turkálnak a zsebeiben. Quil megcsóválta a fejét. Elzavarta volna őket, de nem igazán érdekelte már mi lesz a felelőtlen részeggel…

 - Hát ez a Tatooine – gondolta magában Quil, és nyugodtan sétált tovább, italát szürcsölgetve. Aztán, ahogy sétálgatott, eszébe jutott, hogy keresni kéne egy padot, ahova leülhet.

Meglátott egy napernyővel is ellátott kis 5 személyes asztalt. Ketten ültek az asztalnál. Két ember: egy nő és egy férfi. Ahogy Quil látta, a férfi már közelebb volt a 40-hez, mint a 30-hoz, a nőt pedig úgy 20 évesnek nézte. A férfi egy régi ruhát viselt. Olyat, mint amilyet általában az utazókon látni. Azon kívül volt rajta néhány kis kiegészítő féleség: az egyik karján valami védő-féle bőr darab, a derekán öv, a nadrágján pedig két kis fémlapocska. Nem volt túl feltűnő. A nő egy pólóba, egy régi ponchóban, és egy rövidnadrágban volt, na meg persze csizmában. Neki is volt egy kis öv a derekán. Fegyvert mindkettőjüknél látott: egy-egy kis pisztoly, de hát az itt mindenkinél kell, hogy legyen… Kártyáztak. Nem tűntek rossz embereknek, így hát Quil úgy döntött, odamegy hozzájuk, és ha megengedik, leül melléjük. Oda is sétált.

- Elnézést uram, leülhetek egy pár percre? – kérdezte Quil finom, de nem túl nyáladzós hangon.

- Persze, gyere! – válaszolt a férfi.

- Nem zavarok?

- Dehogy zavar! Eléggé egyedül vagyunk, örülünk, hogy van társaságunk egymáson kívül!

- Kösz.

- Pókerezünk. Beszáll?

- Hát, nem nagyon tudok pókerezni, de egy-két menet után bele fogok jönni, úgyhogy miért is ne?

- Nagyszerű. A következő körben osztunk neked is – mondta a férfi, aztán a fejéhez kapott – ó, hogy én milyen bunkó vagyok, be sem mutattam magunkat! – mondta, aztán a vele szemben ülő nőre mutatott – ő itt Awilé, a lányom, én pedig Bryan vagyok.

- Az én nevem Quil – mondta az italát iszogató „vendég”.

Vége lett a körnek. Most Quil is kapott lapot. Egy pikk nyolcast, és egy pikk tízest.

- Nem látszik helyinek, hogyan került a Tatooine-ra? – kérdezte Quiltől a férfi.

- Hát, az nagyon hosszú, és durva történet, de a Tatooine-ra Jabba meglátogatása miatt jöttem.

- Hmm… - Awilé megcsóválta a fejét – talán dolgozni akarsz neki?

- Nem, dehogy. Csak üzletelni egy kicsit. Tudod, nagyon sok dolog van ennek az egész utamnak a hátterében.

- Értem… - bólogatott lassan a lány.

. És ti miért vannak itt? – kérdezet vissza Quil.

- Utazók vagyunk – válaszolt a lány.

- Honnan jöttetek, és miért utaztatok ide? – kérdezte barátságosan Quil.

- Coruscantiak vagyunk. 2 évig közösen gyűjtögettük a pénzünket, vettünk egy modern, kényelmes űrkompot azzal a céllal, hogy bejárjuk a galaxis érdekes, fontos bolygóit. Ez a negyedik állomásunk – mondta Bryan.

- Ez remek! – mondta Quil vigyorogva – és mely bolygókon jártatok eddig?

- Hát, az első állomásunk az Alderaan volt, ott eltöltöttünk 2 hetet (és mindenhol annyit tervezünk eltölteni), aztán onnan az Onderonra mentünk. Azután következett Toydaria (na, az nagyon furcsa volt), és onnan érkeztünk ide 4 napja.

- Szép kis utazás. És hova szeretnétek menni a Tatooine után?

- A Bespint szeretnénk meglátogatni.

- Nagyon érdekes bolygó. Megvan az a bizonyos varázsa, miért egyesek odamennek. A felhővárosok igazán elbűvölőek. Én onnan jöttem ide.

- Ezek alapján még jobban várom, hogy körülnézzünk a Bespinen is – mondta a lány széles mosollyal.

- Egyébként itt a Tatooine-on mit néztek meg eddig?

- Tegnap fogatversenyen voltunk, tegnapelőtt elrepültünk a Krayt temetőhöz. Az elég félelmetes volt… Azelőtt megnéztük Fort Tuskent. Na, az is elég fura volt. A legelső napon pedig csak Mos Eisley-ban néztünk körül egy kicsit.

- Hát, akkor nem az a tipikus kényelmes, nyűgös turisták vagytok, hanem igazi utazók.

- Mi a bolygó igazi arcát szeretjük látni, nem azt, amelyiken csak bebújunk egy luxus szállodába, és ott fürdőzünk egész nap… sokkal érdekesebb, ha megnézzük azokat a helyeket, amik mutatnak valamit a bolygó múltjából, vagy ami esetleg csak itt van, meg ilyesmik miatt megyünk a bolygókra.

- Ez remek. Bár én bevallom, nem igazán tudom, mik ezek a helyek, amiket említettél.

- A fogatverseny nyílván nem ismeretlen előtted, ugye? – kérdezte Awilé.

- Nem láttam még, de már sokat hallottam róla, és tudom milyen, hiszen sok képregényben kellett már lerajzolnom.

- Remek. Nos, a Krayt temető egy térség a sivatagban, ahol hatalmas krayt sárkány csontvázak vannak szétszórva. Elképesztő látvány. Egész messzire óriási csontvázak a homokban…

- Érdekes lehet.

- Fort Tusken pedig egy nagyon érdekes hely. Egy kisebb homokhegy tetején lévő lakatlan település. Ez volt a Tatooine első települése. Kicsi, és üres, dohos, de megvan az a varázsa, amiért nagyon is érdemes meglátogatni.

- És mit terveznek mára? – kérdezte Quil érdeklődve.

- Úgy terveztük, ma felkeresünk a sivatagban egy jawa tábort, ahol több homokkúszó jawa jármű is van, és veszünk tőlük valami apró szuvenírt.

Quil elmosolyodott.

- Nincs kedved velünk tartani? – kérdezte Awilé.

- Szívesen veletek mennék, de nekem egy nagyon komoly ügyben kell itt lennem, és nem kirándulgathatok.

- Értem – mondta Awilé. Quil úgy vélte, a lány egy kicsit szomorú.

- Na, de én megyek is. Valószínűleg hosszú napon lesz ma…

Quil felállt az asztaltól.

- Sok szerencsét! – búcsúzott mosolyogva a férfi.

- Köszönöm. Jó utazgatást! Az Erő legyen veletek!

- Veled is! – kiáltott Quil után Awilé.

Quil elsétált hát. A frissítője elfogyott. Nem sétált túl lassan, de nem is sietett annyira, hiszen csak fél 6 volt. Visszafelé úton Shila jött vele szemben.

- Hát te mi járatban vagy ilyen korán? – kérdezte Quil meglepődötten a lánytól.

- Jó reggelt! – köszönt először Shila, aztán kezdte a „magyarázatát” – nagyon sok mindenen átmentem ebben a rossz pilótaruhában, amit nem csak, hogy összeizzadtam, de még feltűnő is ezzel a rikító narancssárga színével… Szóval elindultam, hogy vegyek valami kevésbé feltűnő, tiszta, és ha lehet egy kicsit nőiesebb ruhát – mondta mosolyogva Shila.

- Á, értem – bólogatott lassan Quil, aztán végignézett a lányon – hát, ez tényleg retkes…

- És te mit keresel itt kint.

- Felkeltem 4-kor, de nem tudtam visszaaludni, ezért hát öntöttem magamnak egy frissítőt, és kijöttem, hogy sétáljak egyet. Megismerkedtem két kedves utazóval, kártyáztam velük, és most megyek vissza a hajóra. Az őrök egyébként fent vannak már?

- Még csak egy. De úgy beszéltük meg, hogy amint mindenki a hajón lesz, megkezdjük az eladható cuccok keresését.

- Hát, akkor sok sikert a ruhavásárláshoz, én megyek vissza a hajóra.

- Rendben. Sietek én is – mondta Shila. És ezzel el is váltak.