Fejezet

Brutt csak ekkor eszmélt fel, hogy ő megszökhet. Gyorsan előkapta kését, és bal kezével tökéletesen pontos szúrással megölte a tisztet, akit már szinte tudatlanul tartott magánál. A szúrás után elengedte. A hulla a földre rogyott. Levette a kommunikátorát, majd visszarohant azon a folyosón, ahonnan eredetileg jött. Folytatta tehát az útját. De most a másik irányba ment. Próbált koncentrálni az eredeti feladatára, de nem sikerült teljesen. Még mindig „lesokkolta” az agyát a sok és hirtelen esemény, de azért azt tudta, hogy merre induljon. A folyosó folytatása természetesen üres, volt, hiszen ha bárki is lett volna ott, akkor valami hangot biztosan meghallott volna ebből az egész ügyből. Brutt már bele sem akart gondolni, hogy mi történik abban az esetben, ha egy birodalmi megneszeli innen azt a jó kis parádét! Egyenesen az ő háta mögé érkezett volna. Ő pedig éppen egy tiszt torkát szorongatta… még így futás közben is kirázta a hideg ezektől a gondolatoktól. De elhessegette őket az elméjéből. Sietni kellet, mert minden bizonnyal a párbaj véget ér, és ha nem lesz elég távol, a nyertes fél utána jöhet, és feltehetően egyikük sem volt nagy barátságban Brutt-al. A következő ajtó mögött ládák voltak. Olyanok, mint amilyenekbe a gonk-ot rejtette. Fáradtan dőlt a ládákra. De nem pihenhetett sokáig, mert a fal mögül (ami mellé a ládák voltak lerakva) beszélgetést hallott. A hang fémesen szűrt férfi, emberi hang volt. Ketten lehettek- rohamosztagosok!- gondolta. Már nem is volt annyira fáradt. Felugrott, és előkapta rohamkarabélyát. Tüzelésre készen állt. Aztán meghallott néhány szót a beszélgetésből:

- Na, vigyük el ezeket is, aztán mehetünk enni- mondta az egyik fémes-hangú férfi hanyagul.

- Hány darabot is kell elvinni?- kérdezte a másik.

- Hatot, hetet-a - férfi egy kicsit habozott, aztán folytatta - de ennyit nem tudunk egyszerre elvinni. Én pedig nem akarok többször fordulni… tehát kettő hordozó-állványra lesz szükségünk.

- Igazad van. Na, akkor te menj arról az oldalról, én meg a másikról tolok alá egy hordozót.

Brutt tudta, hogy ez mit jelent. Nincs menekvés! A rohamosztagosok két oldalról fognak rá lőni, amint meglátják… De várjunk csak! Talán ha bebújnék az egyik nagyobb dobozba.

Egy mozdulattal eltette a fegyverét, és felnyitotta az egyik láda tetejét. Beugrott, és magára hajtotta a fedelet. De még éppen idejében, mert a rohamosztagosok már jöttek is. Mindkettejüknél volt egy fémvázas hordozó szerkezet.

Miután a hordozókat felrakodták, és egy láda sem maradt ott, elindultak a folyosón, nem is tudva arról, hogy egy fejvadász bujkál.

Brutt meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a levegőtlen, szűk ládában. Teljesen össze kellett kucorodnia, és megvolt az a kockázat is, hogy tüsszent egyet, vagy bármilyen életjelet ad magáról, és észreveszik. Zűrös és rohanó élete során sokszor volt már hasonlóan veszélyes helyzetben, ezért tudta, mit kell tenni ilyen helyzetben. Pont a legutóbbi küldetésén, a Kessel fűszerbányáiban kellet egy hasonló ládafélébe bújnia, csak ott egy haragos csempészgárda üldözte, most pedig két halálosan nyugodt és hanyag rohamosztagos tologatta őt. Ráadásul még vagy három láda biztosan volt az ő búvóhelye tetején. Na meg aztán ott volt az is, hogy a rohamosztagosok nem tudtak az ottlétéről. Ezek a gondolatok kicsit megnyugtatták. De volt egy valami, ami kifejezetten bosszantotta, mégpedig az, hogy nem tudta, hová tolják.

Ord Mantell fővárosának lakói hűvös, de napsütéses reggelre ébredtek. A magas, régi épületek ablakain megcsillant a reggeli nap fénye. A kórházban, mint általában minden helyi épületben, most engedték fel a redőnyhöz hasonló árnyékoló-lapokat. Odabent, egy fehér falú, unalmas, steril kórteremben Quil Raddon feküdt egy kék huzatos szolid, és szerinte elég kényelmetlen kórházi ágyon. A nap a szemébe sütött. Kérni akarta az orvosdroidot, hogy sötétítsen vissza, de inkább átfordult a másik oldalára. Még úgy 10 percig aludhatott, mert két másik orvosdroid kíséretében egy magas, szikár, fehérköpenyes orvos jött be hozzá. Megállt Quil, ágya mellett. Láthatóan arról akart megbizonyosodni, hogy ébren van. Quil látta a doktort, de nem siette el a felkelést. Végül aztán felült, és kérdőn nézett az orvos kis barna szemeibe. Az pedig válaszolt a néma kérdésre:

- Uram, azért jöttem, hogy közöljem önnel, a lába már teljesen rendben, van, és hazamehet. A barátja már várja önt a bejáratnál-az egyik orvosdroid is odajött hozzá, és átadta neki holmiját. Quil megfogta a szatyrot, és az ágya mellé dobta, majd felkelt és az ablakhoz sietett. Kinézett rajta, és látta, amint Tron az ajtó előtt nyugtalanul járkál fel s alá. Fogalma sem volt, miért lehet ilyen izgatott. Még 1-2 percig az ablak előtt gondolkodott ezen, de végül betudta annak, hogy ő kórházban van. Visszasétált az ágyhoz és felvette a csomagjait.

10 perc múlva Quil már saját ruhájában szállt ki a turbóliftből. A ki és bejárathoz vezető folyosón orvosok, nővérek, és számtalan féle orvosdroid jött-ment nagy sietséggel. Quil néhányszor majdnem összeütközött egy-egy gátlástalanul sétáló, guruló, vagy repülő droidnak. Ezek a gépek mintha vakok lettek volna, úgy mentek. Pedig látták Quil-t, csak egyes modelleknek nem volt benne a programjában a „ki kéne kerülni Quil-t program”. Aztán végül ütközés vagy bármilyen probléma nélkül eljutott a kijáratig.

Mikor Tron meglátta, széles mosoly ült ki az arcára. Odarohant régi barátjához, és erősen megölelte. Ezután azonban Quil megint észrevette az aggodalmat cimboráján, de nem szólt. Nem akarta semmiképpen sem megbántani.

- Gyere- mondta Tron – menjünk el hozzám, van mit megbeszélnünk…- azzal elvezette Quil-t a parkolóban rostokoló hajójához. Ütött-kopott kis két személyesre átalakított Z95-ös fejvadász volt. Szerte a galaxisban használták ezt. Fegyverein látszott, hogy már jó ideje nem használták őket.  Festése sem nagyon volt már. Csak a szürke fém. Az üveg viszont természetesen tiszta volt. A hiperhajtóművek még valószínűleg működtek, bár nem voltak túlterhelve. Lényeg a lényeg, repül, és nem esik szét.

Tron bepattant a pilótaülésbe, Quil pedig az utólag beszerelt, bőrbevonatú helyet foglalta el. Tron lepöccintett néhány kapcsolót, aztán felemelte a gépet, és már indultak is Tron lakásához.

Mikor megérkeztek, és mindketten kiszálltak a Z95-ösből, egyből a turbólift felé vették az irányt. Az éppen foglalt volt. De a lift gyorsasága lévén hamar visszaérkezett a földszintre. Az ajtó szisszenve kinyílt, és kilépett belőle egy köpcös, kék bőrű twi’lek férfi és egy cingár rodi kölyök. Tron és Quil köszöntek nekik, mire a twi’lek és a rodi sértődötten fordultak hozzájuk.

- Mit akartok?- kérdezte a twi’lek lenéző hangon- mit képzeltek ti magatokról, hogy csak úgy hozzánk szóltok?

- Köszönni sem szabad-vágott vissza Tron kihívóan, de már bánta is, hogy kimondta ezt, mert a rodi kölyök pisztolyt rántott elő, és Tronra szegezte. Nem volt bolond, így hát elszínlelte, hogy meghunyászkodik, és alázatosan bocsánatot kért a twi’lek-től. Az pedig fintorogva elfogadta a bocsánatkérést. A rodi is eltette a pisztolyt, bár amennyire ki lehetett venni a pöttyös zöld arcról, még mindig gyanakodott Tronra és Quilre. Tron azonban nem törődött vele igazán, és Quil sem tulajdonított neki jelentőséget. Most csak az volt nekik fontos, hogy szépen felmenjenek a 23. emeletre, Tron lakásába. Ez már fennakadás nélkül ment. Mikor felértek, Quil éhes volt, hiszen ma még nem reggelizett. Leültek hát egy asztalhoz, ettek egy kis húst, meg valami Ord Mantelli gyümölcsöt, aztán elkezdtek szabakkozni. Quil nem volt nagy kártyás, és Tron sem játszott még idegenek ellen, tétben, csak néha egy-egy partit baráti körben. Itt sem volt tét, de ők nem is azért játszottak, mert nyerni akartak, hanem hogy lazítsanak egy kicsit. Ez sikerült is, mert 1 óra múlva már mindketten jóízűen aludtak.

Tron nagyot nyújtózkodott, majd lassan felkelt, és odasétált Quilhez, s a vállát rázva költögetni kezdte. Quil forgolódni kezdett, aztán kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett barátjára.

- Ébredj, Quil, el kell mondanom valamit- mondta vészjóslóan Tron.

Quil felült. Tenyerével megdörzsölte a szemét, aztán arcát bal kezére támasztva jelezte, hogy készen áll meghallgatni barátja mondanivalóját.

- Quil- kezdte kis sóhajtással Tron - Brutt és Doff bizonyára hamarosan végeznek, és ez azt jelenti, hogy a söpredék eljön érted ide.

Quil arcára izgalom és félelem ült ki - de hát honnan tudod, hogy már jön?- kérdezte.

- Azt nem tudom, mikor jön, de azt igen, hogy nem vagy itt biztonságban.

- Jaj, haver, te sem gondolhatod komolyan, hogy ismerős terepen ketten nem tudjuk megvédeni magunkat egy emberrel szemben!?

- Quil, ez egy fejvadász, és te mi vagy? Egy képregényillusztrátor. És én is csak irodai kukac vagyok. Na, mennyit is tud a harcról egy képregényillusztrátor? Hát kb. annyit, mint egy irodakukac: semmit! Be kell látnod, hogy el kell menned.

- Na, jó, igazad van. De mégis hova mehetnék? A házam romokban hever, nincs járművem, és nem hiszem, hogy ezek után még megkeresne engem az otthoni munkaadóm. Aki valószínűleg halott.

- Én már tudom, hova menj. A fiad jedi, és én ebben az ügyben (mármint a menekülésed ügyében) beszéltem egy jedi mesterrel, hogy el tudna téged vinni a coruscanti jedi templomba. Ott kapnál szállást, és a fiad mellett lehetnél. A jedik mellett nem merne téged megtámadni senki sem.

- Ez remek, és a jedi mester mikorra tudna értem jönni?

- Ma estét beszéltem meg vele.

- És pontosan hány órakor?

- 6-7 körül. Most 17:30-van. Szerintem kezd el összeszedni a cuccodat. A mester azt mondta, siet.

- ok. Ja, és, Tron. Köszönöm.

- Ugyan már, semmiség.

- De veled mi lesz? Te nem jöhetsz velem a jedik közé. Neked is kell találnunk valami búvóhelyet.

- A fejvadásznak semmi oka nincs rá, hogy megöljön engem. Ha kinyírna, azzal csak önmagát veszélyeztetné. Először még nyílván itt fog keresni téged, de aztán majd békén hagy mindkettőnket. Főleg, ha megtudja, hogy a coruscanti jedi templomban vagy.

- Dehogy hagy békén! Először foglyul ejt téged, aztán majd engem fog zsarolni, hogy ha nem adom meg magam, akkor megöl téged!

- Ezen még sokáig vitatkozhatnánk, Quil. Hiszen lehet, hogy Brutt nem is éli túl a kiszabadítást.

- Tudod mit, igyunk valamit, mielőtt elmegyek- Quil mosolygott ezekhez a szavakhoz, és Tront is vidámságra bírta.

Elmentek hát a legközelebbi bárba, és ittak valami kék fröccsöt. Egyikük sem szokott bárokba járni, de mindketten úgy érezték, hogy most szinte muszáj.

A bárban sötét volt. Csak halvány fények derengtek, de azok is a hangulat kedvéért. Tron és Quil egy kis kerek, két személyes asztalhoz ültek le italukkal. Beszélgettek, nevettek, egyszóval jól szórakoztak. Aztán visszamentek Tron lakásához, ahol már várta őket a jedi mester, jellegzetes, barna csuklyás köpenyben.

- Üdvözletem, jedi mester- köszöntötték mindketten a mestert. Az pedig mosolygott, és visszaköszönt nekik.

Tron és Quil barátian megölelték egymást, majd Quil beszállt a jedi mesterrel a kopott űrkompba.

A mester beindította a hajtóműveket, bekötötte magát, majd utasította Quilt, hogy ezt ő is tegye meg. A komp lassan felszállt, majd irányba fordult. Mikor elhagyták Ord Mantell gravitációs mezőjét, a jedi mester Quilhez fordult, és beszélni kezdett hozzá:

- Remélem, nem bánja, ha nem a Coruscanti jedi templomba, hanem a Bespinibe viszem?- kérdezte a mester. Quil először egy kicsit meglepődött, de aztán átgondolta a dolgot, és nem talált benne semmi rosszat.

- Nem, nem gond. Viszont, tudja, nekem a fiam jedinek tanul, és valamikor feltétlenül szeretnék vele találkozni. Megoldható ez?

- Persze- válaszolta kurtán a jedi.

- Na, de pontosan miért is megyünk a Bespinre?

- Nekem van egy kis dolgom egy közeli rendszerben, amihez messze van a Coruscant, de ha kívánja, valamelyik szállítóhajó, amelyik legközelebb a Bespin - Coruscant útvonalat teljesíti, elviheti önt.

A beszélgetés közben már a hiperűrben voltak. Már nem kell sokat várni, és megérkeznek a Bespinre. Quil nem sok bolygón járt már életében. néhányszor volt Ord Pardron-on, egyszer egy kellemetlen szituáció eredményeként a Nal Huttára keveredett, és egyszer járt a Kalamárin. Kíváncsi volt Bespinre, bár külsőleg már tudta, hogy néz ki. Sok bolygóról tudta ugyanezt, hiszen a képregényekben neki kellett lerajzolni őket. Ez alapján akár szégyellhette volna magát, hogy ő rajzolja le a helyszíneket, miközben nem is járta még meg őket. Mindig szeretett volt eljutni a Coruscantra, a Naboora, és még sok más világra is, de sajnos nem engedhette meg magának. Igazán szerencsésnek tartotta a fiát, aki a Coruscanton tanulhatja a jedik tanait. Mikor egyedül volt otthon, Quil sokat gondolt szeretett fiára, és arra is, vajon mikor tér haza az Ord Mantellre felnőttként, és jediként. És talán hamarosan találkozhat is vele. Meg akarta kérdezni a mestert, hogy tud e valami konkrétat fiáról, de ő úgy gondolta (persze ez nem volt igaz) hogy egy jedi mester nem adhat ki információt egy másik jediről. Nem sokat tudott a jedik rendjéről, csupán annyit, hogy remekül forgatják fénykardjukat, meg hogy az erővel képesek dogokat felemelni, lökdösni, sőt, akár egy emberi elme manipulálására is képesek. Meg hogy vannak gonosz jedik is.

Ekkor a jedi mester odafordult hozzá, és nyugodtan nézett rá.

- a Jedi Rend jár a fejében, ugye?- kérdezte. Quil meglepődött, hogy a mester még ezt is tudja.

- Igen. Tudja, én nem nagyon ismerem a Jedi Rendet.

- Szívesen választ adok néhány kérdésére, ha akarja. Sajnos nagyon sokan nem tudják, mi is a Jedi Rend, ami még alapjában véve nem nagy baj, de az már igen, hogy saját elképzelésük van arról, milyen lehet. És mikor az emberekben már teljesen megragadt a saját elképzelésük, nem hajlandók mást elfogadni. Csak annyit tudnak rólunk, hogy használjuk az erőt, és fénykardot használunk. Sokan még félnek is tőlünk, mert nincsenek tisztában azzal, hogy mi a rend és a béke védelmezői vagyunk.

- Én sem tudok ennél sokkal többet, bár ez talán egy kicsit ciki számomra.

- Azt nem mondanám, hogy ciki, mert jó, hogy a fia jedinek tanul, de akkor sem létesített kapcsolatot a Jedi Rendel, nemde?

- Soha nem találkoztam még jedivel, és gonosz jedivel sem.

A mester tekintete kissé elsötétedett.

- azt nem tudhatja…

- Hogyhogy nem tudhatom, hogy nem találkoztam már gonosz jedivel, vagy jó jedivel.

- Egy sith jelenléte elhomályosíthatja a maga mentális látását. Észre sem veszi, hogy manipulálják, vagy egyszerűen megvezetik önt. És kinézetüket is el szokták rejteni. Nem hordják a sith ruhákat. Ők sem bolondok kikiáltani, hogy sithek. És akár fejvadásznak is álcázhatják magukat. Még mi, jedik sem tudjuk, hányan és hol vannak. Ezért néhány jedi mester vállalkozott rá, hogy álruhában megkeresi ezeket a sitheket. Én is ezek közé a jedik közé tartoztam volna, de a tanács végül egy idős mester mellett döntött.

- Ezek nekem olyan információknak tűntek, amit nem tudhat mindenki. Miért mondta el nekem ezeket?- kérdezte Quil. Kicsit izgatottabb lett.

- Mert ön is jócskán benne van ebbe az ügybe. Akaratlanul is belekeveredett.

Quil tátott szájjal hallgatta a jedi szavait, aztán hirtelen mindent megértett, de csak egy szót tudott kinyögni.

- Doff…

- Igen, az egyik mester ezt az álnevet használja. Nem tudja, hol van most?

- Csak annyit tudok, hogy egy Brutt nevű fejvadásszal ment el kiszabadítani egy másik fejvadászt, Heinn Finnt.

- Mitől, kitől kell kiszabadítani ezt a Heinn Finnt?

- Azt sajnos nem tudom.

Közben kiléptek a hiperűrből, és a meglátták a Bespin tibanna gázoktól narancssárgás légkörét. 10 perc múlva a bolygó képe már teljesen megtöltötte a kis komp ablakát. Quil pont ilyennek képzelte a Bespint. Ez meglepte, nem gondolta volna, hogy a bolygó pontosan olyan, mint amilyennek ő a képregényekben rajzolta. De ha nem ezért, hát mi másért adták volna neki ezt a munkát felettesei? De még a felszín hátra van. Vajon az is olyan, mint amilyennek ő rajzolta? Hamarosan kiderül.

A felszín nem különbözött Quil elképzeléseitől: Magas, egyszínű épületek, viszonylag sűrű légi forgalom, stb. Tetszett neki ez a világ, bár az Ord Mantell még mindig jobbnak tűnt.