A három szökevény közül először Doff eszmélt fel. Ahogy feltápászkodott, körülnézett: az egész hangár romokban állt, mindenhol hatalmas törmelékdarabok hevertek, némelyik még égett is. Még az a szerencse, hogy a hangár lézerkapuja nem, semmisült meg, mert akkor végük lett volna egy másodperc alatt, hiszen az űrben mindannyian azonnal meghaltak volna.

Doff nem látta a két sullusti fejvadászt. Biztosan valamelyik nagyobb törmelék alatt vannak. Doffnak szerencséje volt, hogy hamar feleszmélt, mert még nem érkeztek le birodalmi katonák, csak néhány droid vizsgálgatta a romokat, de azok sem értek még el Doffhoz. Nem is látták őt.

Doff, miután körülnézett, egyből elkezdte lehetőleg feltűnés nélkül, bujkálva keresni a két fejvadászt. Heinnt egy percen belül meg is találta egy TIE interceptor viszonylag épen maradt szárnya alatt. A sullusti arca egy kicsit véres volt, de rövid költögetés után Doffnak sikerült felkeltenie. Amikor Heinn feleszmélt, már kezdte is a káromkodást, de Doff csendre intette, nehogy a droidok észrevegyék őket.

- Hé, a káromkodással nem érsz el semmit – mondta Heinn-nak Doff – inkább segíts megkeresni Brutt barátodat! És vigyázz, nehogy észrevegyenek ezek a kutató droidok, mert ha ez megtörténik, egy pillanat alatt a nyakunkon lesz egy osztagnyi elit rohamosztagos!

- Jól van már, kussolj, értem, amit mondasz, nem vagyok hülye! – mondta halkan, de nagyon ingerülten Heinn, s már kezdték is keresni Bruttot. Még vagy 5 percig keresték, de semmi. Ez az 5 perc bizony soknak számított, hiszen az egész csillagrombolón keresik őket, így nem vacakolhattak ott sokat.

- Na, nem kereshetjük tovább, mennünk kell. Meg kell lépnünk erről az átkozott hajóról. Csak azt nem tudom, hogyan, miután felrobbant az összes gép.

- Nem tudunk meglépni. Meg kell várnunk, hogy a romboló leszálljon valahol, akkor lesz lehetőségünk „kiszállni ebből a járatból” – mondta Doff Heinn számára különösen nyugodt hangon. A fejvadászt nagyon ölte az ideg.

- De mégis, mi a fenét gondolsz te, hogy csak kiszállunk valahol a galaxisban, azt sem fogjuk tudni, hogy vagyunk! Na, csak várd meg, amíg megérkezünk! Amint elhagyjuk ezt a rohadt fémbörtönt, kinyírlak, érted, öreg? Neked véged! – ordította tiszta dühből a sullusti fejvadász.

- Ne ordíts már – szólt rá Doff halkan. De már késő volt. A kutató droidok mind feléjük fordultak, de szerencsére csak a hangjuk alapján tudták megállapítani a helyzetüket, mert egy fél TIE bombázó eltakarta őket. A droidoknak viszont a hang is elég volt ahhoz, hogy odarepüljenek a roncshoz, ami mögött a szökevények bujkáltak. A 10 droid hamar odaért. Mostmár látták, hogy a droidok azok a régi típusok voltak, amiket a birodalom előszeretettel használnak galaxis méretű kutatóakciókra. Nagyon strapabíróak, nagyon nagy távról tudnak kódolt üzeneteket küldeni a csillagrombolóra, ahonnan indították őket. Ezen kívül viszonylag magasra tudtak repülni, és az alul lévő karjaikkal sok dolgot tökéletesen el tudtak végezni, és fegyverzetük is volt, ha nem is sok, és erős.

Ahogy a dühös Heinn meglátta a droidokat, hogy már elérhető közelségben repülnek, ordított egy nagyot, aztán ugrott egyet, megkapaszkodott egy droid egyik csápjában, előkapta a lábán jól elrejtett lézerkésést, és belevágta a droidba, majd sietve leugrott róla, felkapta a sugárvetőjét a földről, és elkezdte esztelenül lőni a droidokat. Közben az a droid, amelyikbe Heinn az előbb belevágta a lézerkést, elkezdett lassan megsemmisülni: itt-ott kis villámok futottak át rajta, aztán elkezdett vadul forogni a lapos feje, majd szépen felrobbant. A robbanás elpusztított még egy droidot. Így, a lövöldézéssel együtt Heinn egy pár másodperc alatt elpusztított 6 droidot a 10-ből. Heinn fegyverében kifogyott az energiacella, de azonnal kezdett is keresni egy másikat, miközben keményen káromkodott a droidokra.

Doff mindeközben nem csinált semmit a droidokkal, inkább gyorsan folytatta Brutt keresését.

Heinn nem talált energiacellát, Doff viszont megtalálta Brutt fegyverét egy TIE bombázó teste mellett. Doff azonnal kivette belőle az energiacellát, és odadobta Heinn-nak. Az pedig, amint behelyezte a fegyverébe az energiacellát, és már folytatta is a lövöldözést.

Heinn a dühödt lövöldözésben leszedte az összes többi droidot. Aztán kissé gyanús volt neki, hogy a droidok nem lőttek, csak néhányat, de nem érdekelte igazán, mert a droid gond már megoldódott, méghozzá az ő személyes kedvenc módszerével.

- Heinn, azt hiszem, megtaláltam Bruttot, gyere gyorsan, segíts kiszedni! – mondta izgatottan Doff, aki két összegabalyodott TIE vadász, és egy Interceptor szinte felismerhetetlenné vált „kupacánál” állt. Heinn-nak persze előnyös lett volna, ha megtalálják Bruttot. De csak abban az esetben, ha a társa harcképes, és nem kell ápolgatni, s bár Heinn ezt nem hangoztatta, de ha Brutt nem harcképes, akkor ő habozás nélkül otthagyta volna. Társak voltak már hosszú évek óta, jól összerázódtak, amire egyébként is szükségük volt, hiszen a szakmájuk megkövetelte ezt.

- Megyek – válaszolta Heinn viszonylag nyugodtan, és már indult is, hogy segítsen Doffnak.

Amint Heinn odaért, Doffal együtt elkezdték „kiásni” Bruttot a romok közül. Ez sikerült is, de még éppen időben, mert mikor Brutt feleszmélt, és tisztába jött azzal, hogy tulajdonképpen hol is van, már a hangár másik végében megjelent egy csapat rohamosztagos. Kezdődött a hajsza…

A rohamosztagosok a hangár másik vége felől futottak. Ahogy ezt meglátta a 3 szökevény, azonnal feltápászkodtak, és teljes erőből futni kezdek. Csak azt felejtették el, hogy a hangárból mindössze egy ki/bejárat van, ezen pedig jelenleg a rohamosztagosok nyomultak be, hogy megöljék őket. Csak egy „nyílás” volt már, amin kimenekülhettek, ez viszont sajnos egy a padlótól kb. 3-4 méter magasságban lévő szűk ablak volt. Egy kis ablak volt ez, egy irányítószoba ablaka. Ez volt az a szoba, ahonnan kezelték a hangár különböző rendszereit, indították a hajókat, és az érkező hajók adatait is itt nézték át, mielőtt beengedték volna őket. Na és persze a legfontosabbat is, a vonósugarat is innen kezelték. A szoba ablaka szerencsére nem sérült, de ez nem jelentett igazán semmit sem, mert ha fel is tudnak valahogy mászni oda, a rohamosztagosok lelövik őket, mielőtt még felérnének. Tehát mást kellett kitalálniuk. Ehhez viszont egy kis időre van szükségük. Doff a mögé a nagy „domb” mögé hívta a fejvadászokat, amiből Bruttot szedték ki egy perce. Be is rohantak oda. A két fejvadásznál volt pisztoly, csak Doffnál nem. Ha tudták volna, hogy neki valójában nem is kell…

 A két fejvadász háttal nekitámaszkodott a „dombnak”, Doff pedig középen állt. Heinn és Brutt a két szélről néha ki-kilőttek az idő közben alakzatba helyezkedő rohamosztagosok közé, miközben középen Doff osztotta az észt.

- Van egy tervem, amivel talán megmenekülhetünk, ha nem is véglegesen – mondta Doff.

- Köpd ki, de gyorsan, mert nem tudjuk örökké taratani ezt az állást! – válaszolt izgatott hangon Brutt, miközben kilőtt egyet. A lövés lábon talált egy rohamosztagost.

- Na tehát – kezdte Doff – elmondom, mit gondoltam ki: ti ketten jól elrejtitek a pisztolyotokat, de úgy, hogy semmiképpen se vegyék észre, viszont gyorsan elő tudjátok kapni! Ha ez megvan, kimentek feltartott kézzel – Mikor Doff ezt mondta, a két fejvadász egyszerre mordult fel. Doff látta rajtuk, hogy eddig nem nagyon tetszik nekik a terve, de azért magabiztosan folytatta- és megadjátok magatokat a katonáknak. Azok pedig nyílván elkezdenek majd kivezetni titeket, legalább 10 embert elküldenek veletek. De mielőtt kivezethetnének a folyosóra, én előugrok, és ordítok egy nagyot. Ekkor mindannyian rám fognak figyelni. Nektek ekkor már csak annyi dolgotok lesz, hogy gyorsan előkapjátok a pisztolyaitokat, és lelőtök néhány rohamosztagost hátulról, mialatt azok rám figyelnek. Nem baj, ha lelőtök minél többet, de arra figyeljetek, hogy ne jussanak ki a folyosóra, csak ti! Be kell zárnotok az ajtót, méghozzá kívülről. Akkor ti menekülhettek is!

- És te mit csinálsz? – kérdezte Brutt furcsálkodva.

- Ne kérdezz, bízz bennem! – válaszolt rejtélyesen Doff.

- Jaj, hagyd már azt a bolond öreget, azt csinál, amit akar, nem? Ha le akarja lövetni magát, nekünk mindegy, vagy talán a szívedhez nőtt ez az öreg, Brutt? – kérdezte gúnyolódva Heinn.

- Nem, csak érdekel, hogy mit tervez! – válaszolt ingerülten Brutt.

- Az ne érdekeljen! – szólt közbe Doff tőle szokatlanul határozott, parancsoló hangnemben – ez az egyik legfontosabb szabályotok, nektek bűnözőknek, nem?

- Mármint milyen szabályunk? – kérdezte Brutt.

- Az a szabályotok, hogy „nem kérdezünk, csak csináljuk a dolgunkat” vagy valami ilyesmi…

- Nem tévedsz, öreg… - mondta vészjósló hangon Heinn – van ilyen szabályunk, csak éppen mi úgy szeretjük mondani, hogy „kuss, és dolgozz!”, érted?

- Értem – mondta közömbösen Doff – na, akkor csináljuk!

- Hát, rendben, de te megdöglesz… - mondta utoljára Brutt, de nem volt a hangjában semmi sajnálat. Nem is érdekelte igazán, hiszen már nincs szükségük Doffra, sőt, eddig se nagyon volt…

Ezzel be is fejeződött a beszélgetés, és kezdték az akciót. Először is Brutt kiáltott egy nagyot, hogy megadják magukat. A rohamosztagosok parancsnoka visszakiáltott, hogy jöjjenek ki lassan, feltartott kezekkel.

A rohamosztagosok meglepődtek a megadás hallatán.

- Te – szólt az egyik rohamosztagos a mellette térdelő társának – nem volt egy nagy ügy ez az akció.

- Hát – mondta a másik – nem tudom, miért kellett ehhez kirendelni 20 rohamosztagost… a Vadmacska vezetősége elég hülye – mondta lenézően.

- Nekem mondod, rühellem ezt a Threedet. Eddig is nagypofájú alak volt, de most, hogy admirális lett, még nagyobb az egója. Egy barom!

- Az. De a parancsnokok sem százasak. Nem is értem, hogy nem kapták már el eddig ezeket a kis szemeteket.

- Áh, azt sem tudják, mit akarnak. Borzalmasak…

- Na, végül is nekünk rohadtul mindegy, amíg fizetnek.

- Hát ja. Mi a Birodalmat szolgáljuk, nem ezeket a szájhősöket.

- Persze, különben miért is jelentkeztünk volna a rohamosztagos iskolákba, ha nem a Császárért?

- Bizony, bizony. Tudod, én a Caridán végeztem – büszkélkedett az egyik rohamosztagos. De nem is oktalanul. A Caridán volt a Birodalom legkeményebb rohamosztagos kiképzőközpontja. Sokszor előfordult, hogy egy kadét maghalt a kiképzés közben…

- Huh, az kemény. Én egy kisebb kiképzőközpontban végeztem, de ott is szenvedtünk rendesen. De nem is a kiképzés miatt, hanem a szemét kiképzőtisztek miatt…

A beszélgetés befejeződött a két térdelő rohamosztagos között. Brutt és Heinn pedig már jöttek is jó magasra tartott kezekkel. Lassan sétáltak, ahogy azt a parancsnok mondta. A katonák távol voltak még a két sullustitól, így tudtak még beszélni egy pár szót.

- Te, szerintem az öreg megpróbál átverni minket – mondta suttogva Heinn – neked nem gyanús, hogy előállt ezzel az őrült tervvel?

- Nem tudom, nem ismerem ezt az embert, és az a durva, hogy egyre jobban nem ismerem! – mondta Brutt kissé filozofikus kifejezéseket használva.

- Mit hablatyolsz? – kérdezte Heinn értetlenül.

- Csak azt próbálom elmondani, hogy nem ismerem ezt az öreget, és egyre inkább úgy érzem, hogy semmit sem tudok róla!

- Mert, mit kellene még tudni róla? – érdeklődött Heinn.

- Nem tudom biztosan, lehet, hogy hülyeséget beszélek, de szerintem, ha nem is jedi, de valamennyit konyít az Erőhöz, vagy mihez…

- Nem, az nem lehet. Ha ismerné az erőt, akkor használta volna már!

- Én nem arra céloztam, hogy nem értem, miért nem használta az erőt, hanem arra, hogy segíthetne nekünk abban, hogy megtaláljuk azt a természetfeletti erőt, amiről sikerült tudomást szereznünk. Végül is azért kerültünk ebbe a helyzetbe.

- Igaz. De nem úgy volt, hogy azt a Quilt fogjuk használni?

- Az egy puhány kislány. Nem bírná ki az esetleges igénybevételt. Még beledöglene a hatalom felfedezésébe.

- Ez is igaz. Szerintem hagyhatjuk is a francba azt a Quilt.

- Egyetértek! – mondta Brutt, és ezzel be is fejeződött a beszélgetés, merthogy már közeledtek a rohamosztagosokhoz. A katonák parancsnoka intett, erre 5 katona körülfogta a fajvadászokat, a parancsnok pedig eléjük állt, kihúzta magát, és kérdezősködni kezdett:

-  Okosak vagytok, hogy megadtátok magatokat, kutyák! – mondta megvetően a parancsnok a sisakja mögül. Heinn és Brutt ez alatt valószínűleg ugyanazt gondolták: mindketten szívesen szétverték volna a sisakos fejét a parancsnoknak, de rezzenéstelen arccal tűrték, ahogy verbálisan arcon köpik őket.

- Rendben, tudjuk, hogy nem vagytok egyedül – folytatta a parancsnok – tudjuk, hogy van egy harmadik. Egy harmadik, aki egy ember, és nem egy ilyen barlanglakó sullusti akárki! – A két fejvadásznak most nagyon erősnek kellett lennie, hogy visszatartsák a dühüket.

- Ha még egyszer találkozunk, megöllek, te rasszista. – sziszegte Heinn a fogai között. A parancsnok viszont nevetett.

- Csakhogy nem lesz következő alkalom. És csak hogy tudd, ha Threed admirális nem kívánna beszélni veletek, én is örömmel megölnélek titeket – vágott vissza a parancsnok.

- Na, k i vele, hol van a társatok? – tért vissza a lényegre a parancsnok.

- Nem tudjuk. Őt nem érte a robbanás, valószínűleg elmenekült, amíg mi kómában feküdtünk – hazudott Brutt.

- Remek. Nekem, most nincs kedvem vesződni veletek, és ne örüljetek, tudom, hogy hazudtatok – mondta egyszerűen a parancsnok, s azzal intett az öt embernek, hogy vezessék el a foglyokat. El is indultak.

A terv első része tehát bejött. Most következett a nehezebb rész…

Amikor az 5 rohamosztagos elért a foglyokkal az egyetlen ajtóhoz, folytatódott az akció. A romhalmaz mögül előugrott Doff, és ordított egy hatalmasat. Erre minden katona, még azok is, akik a foglyokat vezették, odafordultak a kiáltás irányába, és meglátták Doffot. Ekkor Brutt és Heinn ugrott egyet, így az ajtó mögé kerültek. De sajnos nem egyedül, mert egy rohamosztagos még időben kapcsolt, és be tudott ugrani velük együtt. Az ajtó lezárult.  

Heinn odaugrott a rohamosztagoshoz, aki átjutott velük együtt az ajtón. A sullusti fejvadásznak nagy gyakorlata volt abban, hogy miként lehet gyorsan lerendezni kézzel egy fegyverest. Még a páncél sem jelentett neki gondot: egy pillanat alatt hátracsavarta a katona fegyvert tartó kezét. A lézerkarabélyt, ami a földre esett, Brutt fölvette. Eközben Heinn nagy lendülettel az ajtónak vágta a rohamosztagos fejét, aztán hagyta a földre zuhanni. Ám mielőtt még leeshetett volna a földre, Brutt belelőtt kettőt a katonába. Ezzel el is volt intézve.

Miután elintézték a rohamosztagost, Heinn odalépett az ajtó kezelő-paneljéhez, és lezárta azt úgy, hogy csak egy oldalról lehessen kinyitni. A benti katonák tehát csapdában.

- Na, ez egy ideig visszatartja őket, ha esetleg utánunk óhajtanának jönni! – mondta elégedett hangon Heinn.

- Remek, akkor mehetünk is.

- Jó, de hova is? – kérdezte Heinn.

- Fogalmam sincs. Egyébként nem tudod, mi van azzal a furcsa alakkal, tudod, azzal a sith-el, vagy mivel?

- Nem tudom, de nem szeretnék összetalálkozni vele újra…